A kereszténységben égõ gyertyákkal kerülték a szentegyházat, néhol a határt is, ünnepelve, hogy Mária „világos", mentes a bûntõl; s ünnepeltek a gyertya példázatával is: a gyertya méhviasza Jézus tiszta teste; a viasz alatt való bél, az õ ártatlan szent lelke, a tûz pedig, a világosság az õ istensége. A szentelt gyertya már az ókeresztény korban Krisztus jelképe: magát fölemészti, hogy másoknak szolgálhasson.

A szentelt gyertya egyike a legrégibb szentelményeknek. A középkorban ezen a napon elõször a tüzet áldották meg, ennél gyújtották aztán meg a gyertyát. A félegyháziak a szentelt gyertyát „máriagyertyának" nevezik. Simeón és Anna a templomban bemutatott Jézust (akirõl immár nemcsak hallottak, hanem meg is „tapinthatták"!) a világ világosságának nevezte, ennek jelképe a szentelt gyertya, amely foganatos égiháború, villámlás, jégesõ és a gonosz kísértése ellen. Kevés olyan katolikus paraszthajlék akad, ahol manapság is még ne volna szentelt gyertya. Régebben a sublót vagy láda fiában tartották, vagy halványkék szalaggal átkötve a falra akasztották, némely helyen a szent sarok, a házi oltár éke volt. Fõképpen vihar idején gyújtották meg s imádkoztak mellette; de égett vízkereszti házszentelésnél is.

Szegeden azt tartották, ha szenteléskor nem alszik el a gyertya, akkor jól mézelnek majd a méhek. Ezen a napon végigsöpörték a kaptárakat a kiszombori méhészek; asszonyaik pedig a szentelésbõl hazatérve a gyertyából egy csipetnyit a kilincsre tettek, hogy békesség legyen a háznál.

A hajdani szegediek különösen fontosnak tartották a hétszer szentelt, továbbá a „kilencedes", kilenc kedden meggyújtott gyertya gonoszûzõ szerepét. Azt tartották, hogy a világ végén három napig sötétség lesz, csak a hétszer szentelt gyertya világít majd; ilyen gyertyát szoktak égetni Dombrádon a ravatalon fekvõ halott mellett.

Göcsejben a felpuffadt gyomrú beteg köldökére egy darab égõ gyertyát helyeztek, s üvegpohárral leborították; elalvó lángja kiszívta a betegséget. Némelyek torokfájás ellen nyeltek belõle egy darabkát. A piricsei görög katolikus gazdaasszony tehénelléskor égõ szentelt gyertyát vitt az istállóba. Tápén az új ház fundamentumába boldogasszonyi füvet, szentelt gyertyát raktak és sót szórtak. A gyertyát a régi szegediek az épülõ házba falazták. Itt is gondolhatunk a régi emberáldozat kiváltására. A privigyei szlovák néphit szerint a kisgyermek hamar megtanul beszélni, ha a szentelt gyertyából egy picinykét a nyelve alá tesznek.

A szentelt gyertya végigkíséri és oltalmazza a hívõ embert egész életén át. Bácskai hagyomány szerint, amíg a kereszteletlen gyerek anyjával a „boldogasszonyágyában" fekszik, karjára vagy pólyájára olvasót kell kötni, s fejénél szenteltgyertyának kell égni, nehogy a pogánykát a gonoszok kicseréljék. Szülés és keresztelés között szentelt gyertya világított éjjel-nappal abban a szobában, ahol a gyermekágyas asszony magzatával feküdt: Az „egyházkelõ' (avatás) a régi szegedi anya gyermekével, kezében égõ gyertyát tartva körüljárta az oltárt. A régiségben a haldokló ember kezébe is égõ szentelt gyertyát adtak: lámpással mehetett így a lélek az örök életnek menyegzõjébe. A hozzátartozók égõ gyertyával körül is járták az ágyat, „megkerítették", elzárták a leselkedõ gonosz elõl. Fertõvidék asszonyai szerint a gyertya fénye mutatja az utat a haldoklónak, füstje pedig távoltartja a gonoszt, s addig kerülik gyertyafénnyel körül az ágyát, amíg a lélek el nem száll a testbõl, segítik annak „hazatalálását".

A mohácsi sokácok egy köteg gyertyát szentelnek, s minden esztendõben hozzátesznek egyet. Odahaza egy szálat kihúznak, piros és fekete cérnával átkötik és meggyújtják; lángját a gyerek fejéhez tartják, fejfájás ellen. A bánáti bolgárok a szentelt gyertyák kötõszalagját gyermekeik ingébe fûzik betegség ellen. Vigán fiúgyerekek nyakára, lányok hajába, kezükre, ujjaikra, továbbá csikók és bárányok nyakára kötik; nagyszombatig viselik, utána elégetik.

Régen a házban Gyertyaszentelõ Boldogasszonykor a tüzet mindenütt eloltották és az új megszentelt tûzzel gyújtották meg újra. Az észteknél Ilku isten tiszteletére rakott tavaszkezdeti tüzet e napon, még ma is dörzsöléssel élesztik.

Ezen a napon jön ki a medve a barlangjából, ha árnyékát meglátja, visszamegy, hosszú lesz még a tél.