Szenzációs szkíta kincsek a békéscsabai Munkácsy Múzeumban
- Részletek
- Készült: 2015. január 19. hétfő, 17:56
- Találatok: 2247
A békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum a Kurgan Kft.-vel közös szervezésben 2015. január 23 – április 5-ig mutatja be az EMBEREK ARANYBAN – Szkíta fejedelmi sírok leletei a sztyeppe piramisaiból című nagyszabású időszaki tárlatot. A szkíta birodalom Kazahsztánból származó aranykincseit felvonultató kiállítás, amely hivatalosan január 23-án 10 órától nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, felejthetetlen történelmi és kulturális utazásra hívja a látogatókat.
A Csutorás Tábor történetét id. Birinyi András kezdte írni fiaival, Andrással és Józseffel, Táborfalván, a múlt században. Ez a történet, amelyet fiai, és azok tanítványai folytattak, s folytatnak ma is, arról is szól, hogy saját hagyományaink szépsége, mélysége olyan erő lehet, amely ma is, a legfiatalabbakban is képes felépíteni a jó értelemben vett nemzeti identitást, ha elkötelezett mesterek tolmácsolják. Két generáció óta folyik ez a munka, a rendszerváltás, a gazdasági válság, a globalizálódás ellenére, néha nehézségekkel küzdve, de mindig lélekkel, szeretettel és eredményesen.
Az Atilla hun fejedelem nevét viselő, 300 négyzetméteres jurtában kiállítások, valamint harci bemutatók, lovas versenyek, íjászprogramok, koncertek és családi rendezvények is várják az érdeklődőket augusztus 8. és 10. között Bugacon, a Kurultáj magyar törzsi gyűlés ünnepén.
Az építészet mint alkotó tevékenység számos tényező együttes hatásaként alakult ki és öltött különböző formákat Magyarország néprajzi tájegységeiben. Ebben a folyamatban a természet meghatározó szereppel bírt: a népi építészet szorosan kapcsolódik az adott terület földrajzi adottságaihoz. A föld pedig, mint építőanyag, mindenhol rendelkezésre állt.
Az elmúlt év végén jött a hír a világhálón, hogy Horváth Antal rovásbetűkkel írta alá a nevét a jogosítványát kérelmező adatlapján: 
A NÉPMESE NAPJA
Rendszerint az aratás utolsó vagy utolsó előtti napján fonják az aratók búzakalászból. Formája különböző: csigaszerű, korona vagy koszorú alakú. A nagyobb koszorút általában vesszővázra fonják. Virágokkal, különböző színű szalagokkal díszítik. Elnevezése is változó: esőzsák (Szentes), szakramentom (Zenta), áldozókoszorú (Hasznos), kalászkoszorú (Homokterenye), búzakoszorú (Szemere).
Meséinkben éppúgy, mint mai életünk mélyén halljuk a Természet sugallatát: figyelj a lelkedre, ha kedves az életed! A modern élet zárt cselekvésköre, a munkahely-tévé-szórakozás-alvás azonban külső irányításnak rendeli alá életünket, és ez egyre erősebb felszíni kérget növeszt ránk, ami elválaszt igazi önmagunktól, életünknek attól a mélyétől, ahol még nekünk is kedves az életünk. Nincs senki, aki tudna befelé figyelni helyettünk, figyelni életünk, a Természet legszemélyesebb, belső üzenetére, lelkünk sugallatára. Ha megtanulunk belső világunk mélyére figyelni, a lélek életünk óriási, kozmikus erőforrásává válik. Ha odafigyelünk rá, lecsökken elidegenedettségünk, és otthonosabban érezzük magunkat bőrünkben. Ha belső világunk legmélyére figyelünk, beindul lelki áramkörünk, ami összekapcsol bennünket a halhatatlan Természettel, és ezzel elindulunk teljes egészségünk visszaszerzése felé. És ha lelkünk egybeforr a Természettel, akkor életszeretetünk, életvágyunk, életképességünk meghatványozódik, az örök Édenben érezzük magunkat, és újra megtanulunk vágyni a halhatatlanságra, lelkünk, legszebb érzéseink öröklétére.
A baranta szó elsősorban az ország olyan nyugati és déli peremvidékein maradt fenn, ahol a lakosság összetétele többségében magyar volt (Somogy, Ormánság, Göcsej, Őrség). A szépirodalomban a legtöbb alkalommal Kodolányi János műveiben találkozhatunk vele. A szó jelentése: fegyveres vetélkedés, megmérettetés, harc; harcra, hadjáratra való felkészülés; törvényesen alkalmazható erőszak, illetve ennek alkalmazása. A kunoknál zsákmányszerző utat jelent. A környező szláv nyelvű országokban pejoratív értelemben állatok elhajtását, zsákmányolást jelent. A kirgizeknél gyorsan közlekedő lovas csapatot, a kazakoknál az erőszak jogos alkalmazását. Az ujguroknál 1990-ben még külön faluban laktak a barantázók. Egyes kaukázusi népeknél a fegyveres gyakorlatok helyszínét, a legkorábbi írott források szerint pedig a nap harcosait, illetve a nappal szövetséget kötött férfiak közösségét jelenti.
Állásfoglalás