A Bioszféra 2 program az emberiség izgalmas kalandjának ígérkezett: a földi bioszféra („bioszféra 1”) mesterségesen létrehozott, kicsinyített mása volt: zárt ökológiai rendszer az arizonai sivatagban. A 12 750 négyzetméternyi – két és fél futballpályányi területű –, 204 000 köbméter térfogatú „kísérleti laboratóriumban” a kutatók hét komplett „biomot” hoztak létre a földiek mintájára: miniatűr óceánt, sivatagot, szavannát, esőerdőt, mocsárvidéket, egy intenzíven művelt agrárterületet, valamint emberi élőhelyet. A zárt térbe mintegy 3800 gondosan válogatott növény- és állatfajt telepítettek.

A nagyszabású kísérlet 1991. szeptember 26-tól 1993. szeptember 26-ig tartott. Célja az volt, hogy „mélyebb” betekintést nyerjünk a Föld „működésébe”, az élővilág bonyolult egyensúlyrendszerébe, és ezzel együtt a tervezők szerették volna tesztelni, hogy tud-e az ember ökológiailag működőképes rendszert létrehozni más bolygókon.

A kísérletben 4 férfi és 4 nő vett részt. A kutatás mellett nekik kellett önfenntartásukról is gondoskodniuk; összes szemetüket és vizüket újrahasznosították, élelmük 80%-át maguk teremtették elő. A két esztendő során rengeteg problémával kellett megküzdeniük. A legnagyobb gondot az okozta, hogy a kísérletben szokatlanul jó minőségű (nagy szerves anyag tartalmú) talajokkal dolgoztak, amelyeket felhasználás előtt összekevertek és levegőztettek. A talajbaktériumok ezért azonnal megtámadták, és gyorsan bontani kezdték a talajok szerves anyagait. Emiatt a légkör szén-dioxid tartalma növekedett, oxigéntartalma csökkent, a szén-dioxid-koncentráció pedig igen erőteljes napi és évszakos oszcillációkat mutatott. A változás hamarosan az ott lakók életét is veszélyeztette. A nagy szén-dioxid-koncentráció emellett másik reakciót is kiváltott: az építmény egy részét alkotó beton karbonátosodni kezdett (CO2 + CaO " CaCO3), ami némiképp a szén-dioxid- koncentráció növekedése ellen hatott. 1993 januárjára az oxigén-koncentráció 21%-ról 14%-ra csökkent, ezért elkerülhetetlenül oxigén-infúzióra volt szükség. A harmadik évben – minthogy méréseket még ekkor is végeztek az immár lakatlan építményben – a dinitrogénoxid-koncentráció olyan nagyra nőtt, ami a B12-vitamin szintézisének csökkentésével agykárosodást okozhat.

A két év alatt a bentlakóknak meg kellett küzdeniük a növénytermesztés nehézségeivel is. Az egyik fő problémát a napsugárzás csökkent intenzitása okozta. Ezért részben maga az építmény volt a felelős: az üveg- és acélszerkezetű melegház váza önmagában majdnem a felére csökkentette a napsugárzást, ráadásul éppen abban a két évben rendkívül felhős volt az időjárás. Az építmény tetején a vártnál sokkal magasabb volt a hőmérséklet, a fény mennyisége viszont sokkal kevesebb.

A lakók kénytelenek voltak növényeiket maguk beporozni, mert a méhek és egyéb, a beporzásban szerepet játszó rovarok kihaltak. Kertjeik termékenysége a kártevők elszaporodása miatt is erősen csökkent. Bár néhány faj kihalását megjósolták a kísérlet tervezői, ilyen nagyarányú fajkihalásra nem számítottak. A 25 gerinces fajból 19 tűnt el a két év során. Az eredetileg bevitt 300 rovarfaj kétharmada kihalt. Egy ausztrál csótányfaj populációja (egyik a hat bevitt csótányfajból) ugyanakkor robbanásszerű fejlődésnek indult, továbbá a Paratrechina longicornus nevezetű hangyafaj is (ami véletlenül került be) elszaporodott. A kúszónövények és más gyomok mindenfelé agresszíven terjedtek, veszélyeztetve a veteményeskertet és egyéb növényközösségeket. Gyomlálásuk nehézkes volt, és maradéktalanul nem sikerült. A nagy fák törzsei és ágai törékennyé váltak, sok kidőlt. A vizek tápanyagokkal telítődtek, szennyezték a vizes élőhelyeket. A tápanyagokat a vízből úgy távolították el, hogy algaszőnyeggel borított tányérokon vezették át, s az ismétlődő átmosás során feltételezhetően egyre több tápanyag maradt a vízben. Az óceán savas kémhatása erősödött. Az elhasznált vizet gyökérzónás szennyvíztisztítási módszerrel hasznosították újra, így a talajvízből beoldódó sóktól az édesvíz egyre sósabb lett.

A lakók emberfeletti munkája nem engedte, hogy bármely „biom” összeomoljon. Bár sok faj kihalt, az élet virágzott a második év végén is. A kutatók megállapították, hogy több terület, a lápvidék, az óceán és a korallzátony egységes maradt. A banán, az édesburgonya és a mogyoró jól érezte magát a rendszerben, de nem tudott elegendő mennyiségű élelmet biztosítani a bentlakóknak, már csak azért sem, mert a nyolc kutatónak nagyon aktív életmódot kellett folytatni, s így folyamatos éhségről panaszkodtak.

Forrás és teljes írás: liget.org