(Másként menyegzõje. Hagyományvilága olykor a kánai menyegzõ vasárnapjának szokásaival is vegyül.)

Mária menyasszonyságának ünnepe, az asszonyi sors megdicsõülése, a parasztlakodalom égi mása. (A lakodalmak javát a régiségben nagyfarsangkor tartották.) E napot általában csak jámbor közösségek: olvasótársulatok, harmadrend tagjai ünnepelték meg, rendszerint elöljáróik hajlékában.

Jászberény kivétel, mert itt az ájtatosság a szentkúti templomban történik (a hagyomány egyébként is a Jászságban virágzik leginkább). Nagykörü faluban századunk elején az öregasszonyok elöljárójuk házában összegyülekezvén imádkoztak, énekeltek; majd a végén kalácsot ettek, bort ittak, olykor még táncra is kerekedtek. Guta, Komárom megyei mezõvárosban valamelyik háznál e napon csakúgy terítettek, mint rendesen lakodalomkor, s meghívták az ismerõsöket. Készítettek Szûz Máriának „kertet", s oda tették József vesszejét. A kert Mária szoborból állt, amelyet papírrózsával raktak körbe; Szent József (vagy Jézus) vesszeje szintén papírrózsával öltöztetett pálca. Meghívtak hat érintetlen fiatal lányt, s ezek papírrózsa koszorút tettek a fejükre. Egyikük közülük Mária volt, fején fátylat viselt.

Választottak aztán Szent Józsefet, s nagy szertartásossággal eljátszották a szűzi menyegzőt.

A hatvani asszonyok Mária menyegzőjére gondosan elkészítik a házi oltárt. Fehér, hímzett. terítővel fedik az asztalt, amelyre ránézvést baloldalt Szent Anna képe kerül a gyermeklány Máriával, középre Mária szobra, hátterében sugaras elrendezésben lucfenyő ágai, amelyek ezüstszálakkal ékítettek, s jobb oldalra Mária és a gyermek Jézus képét teszik. Az asztal előtt, lent a ház, vagy a templom védőszentjének képe van. A Nap '' égi járásának négy fontos pontja, a mindenkor érvényes égi rend időszerű megformálása ez. Ahol a Nap kel a „cselekvést" Szent Anna a gyermek Máriával képe indítja, ők az előzmény, „a múlt"; a jelen, ahol a Nap uralkodik, a sugaras szobor, a menyasszonyságában megdicsőülő, az isteni mag fogadására kiválasztott „eladólány" Mária; s a napszentülte oldalán a jövő mutatja meg magát, az istenszülő Mária, aki karján a gyermek Jézust tartja; alul, a Nap születése helyén a ház szentje, akiben mindez megszületik, akinek közvetítésével a jelenlévőkben munkál majd az időszerű égi rend. Azután az asszonyok félkörben helyet foglalnak az oltár előtt és szertartásukkal végigjátszák az oltár rendszerét. Szent Anna litániájával kezdik a sort, s azt Józsefé követi, majd a dicsőséges olvasót mondják, s a házi szentről való éneklés zárja az áhítatot. A litániák imamalmos dobolása szabaddá teszi a lelkeket, megszűnnek testben lenni, s külön valónak, a közösség ekkor egyetlen óhajtássá válik; s ez óhajtás adja alkalmát, hogy ki ki most már magába fogadhassa a Teremtő időszerű üzenetét, Mária szűzi nászát, amelynek történetét a közösség vezetője olvassa föl, és amikor már mindenki testében és lelkében rendezett, a cselekvés ideje érkezik: eljátsszák a kánai menyegzőt, amelynek végén „visszalépnek a földre" víg, fölszabadult tánccal; s papucsaikat is dobálhatják már.

Perugia városában a mai napig őrzik Mária jegygyűrűjét, ahhoz érintik a házasok a maguk gyűrűjét, hogy megszenteltessék az, hogy egész lehessen házaséletük.