(Az egyik leghíresebb ókeresztény vértanú; 298; ünnepe egy napon van Fábián pápáéval, 250; de személyes közük nincs egymáshoz.)

Császári testőrparancsnok volt, akit elszánt keresztény hitvallása miatt lenyilaztak, majd miután sebeiből felépült és szolgálatra jelentkezett, halálra botozták. A betegséget és a halált az archaikus hitvilág mind a görögöknél, mind az ószövetségi zsidóságnál a nyíl művének tulajdonította.

 A pestis nyila ellen már a VII. században Sebestyén oltalmát kérik a hívek. Tiszteletére 1576-ban (egy évvel a nagy pestisvész után) templomot és emlékoszlopot állított a milánói nép. A máig élő hagyomány szerint a később szentté avatott Borromei Károly, Sebestyén közbenjárásával a pestist ebbe az oszlopba száműzte. A milánói kezdeményezés hatására hazánk közterein is oszlophoz kötözve ábrázolják Sebestyént.

Orfűn e nap reggelén nem mentek be az istállóba, álljon helyt a patrónus. A jószágot nem etették, nem fogták be, nem vitték ki az almot alóla. Böjtölt az állat is. Az ország leghíresebb Sebestyén temploma Székesfehérvár Felsővároson áll, amely a város szakrális parasztéletének, céhes jámborságának tűzhelye volt. A búcsúnapon Sebestyén-bált tartottak Bánd német fiatalsága farsangi felvonulással e napon szintén bálozott. A régi hit szerint ezen a napon kezd az életnedv a fában ismét megindulni, most „kezdődik" (jelét adja!) a tavaszi megújulás. Sárosban azt tartották: „ha ezen a napon alig ér a köd a fák koronájáig, akkor a halál az áldozatait csak a gyerekek közül fogja szedni, és a betegség többnyire a gyerekeket éri; ha azonban felér már az innen látható hegy feléig, akkor leginkább a középkorúak fognak betegeskedni, halni; végre, ha mindent elborít a köd, akkor kivétel nélkül pusztul majd gyerek, fiú és agg."