Részletek
Találatok: 7441

NOAM CHOMSKY:Gondolatellenőrzés a médián keresztül


"FORRÁS: [MÉDIAMIX, 2004. április 01.]

Közel 10 évvel ezelőtt készült Bostonban a Massachusets Institute of Technology (MIT) nyelvészprofesszorával az akkori "Videovilág" című műsor számára az alábbi interjú. Az 1928-as születésű tudós nyelvészként lett világhírű még az ötvenes években. A generatív nyelvészet apostolaként sokat dolgozott együtt Jean Piaget-val. Woody Allen-szerű figurájával, színes előadókészségével korán meghódította az amerikai fiatalokat. A hatvanas években egyre radikálisabban kezdett politizálni. A vietnami háború elleni tüntetések egyik vezéregyénisége lett. Manapság egyre többet foglalkozik az amerikai tömegtájékoztatás bírálatával. S habár a "ma élő legjelentősebb értelmiségiként" tartják számon, a sajtóban, rádióban, tévében médiakritikái miatt kifejezetten mellőzik.

Chomsky értelmezésében az amerikai demokráciára igencsak jellemző a médián keresztül megvalósított gondolatellenőrzés. A demokráciában alkalmazott médiapropaganda szerinte egyenértékű a diktatúrákban alkalmazott erőszakkal - csak az előbbi alattomosabban fejti ki hatását, mivel a szabadság illúziójával takaródzik. Felmérések szerint Noam Chomsky manapság a mindenkori gondolkodók között a nyolcadik helyet foglalja el a legtöbbet idézett tudósok listáján. Megelőzi Hegelt és Cicerót, közvetlenül Platón és Sigmund Freud után következik. Előadásainak látogatottsága alapján bármelyik médiasztárral felveheti a versenyt: egy vagy két évre előre elkel rájuk minden jegy, akár tudományos, akár politikai témákban ad elő.
A Bostoni MIT barokk épületében egy pici szoba a munkahelye.

[MÉDIAMIX] Járt mostanában Magyarországon?

NOAM CHOMSKY: Az egész szovjet uralom időszakában egyszer kértem vízumot Kelet-Európába, de elutasítottak. Nem lepett meg. Egész Kelet-Európából ki voltam átkozva. Egyetlen szó sem jelenthetett meg tőlem akkoriban a politikai írásaim közül, de még a nyelvészeti munkáimat is alig ismerhették az ottani kutatók. A rendszerváltást megelőző években már érződött a nyitás, de volt egy időszak - a hatvanas évek vége, a hetvenes évek eleje -, amikor még a baráti levelezést is abba kellett hagynom, tudományos szinten, a nyelvészettel kapcsolatban, mert bajba hozhatta volna a kollégákat.

[MÉDIAMIX] Hisz abban, hogy egy ország politikai hatalma azok kezében van, akik a televíziót irányítják?

N. C.: Bármely társadalomban létezik a hatalomnak egyfajta megosztása. A belpolitikai hatalom sok mindenből tevődik össze. És a társadalmak különbözőek. Tehát mondjuk Sztálin és utódjainak Oroszországában a hatalom a mai időkig a katona és bürokrata elit kezében volt, ők irányítottak mindent. A kommunikációt is - legalábbis a hivatalos kommunikációt. Egy olyan országban, mint az Egyesült Államok, a rendszer irányítása egészen más. Itt a dolog úgy fest, mint ahogyan Adam Smith írta le két évszázaddal ezelőtt. Ő persze az akkori Angliával foglalkozott, de a kép még mindig igen pontos. Ő kimutatta, hogy a kormány politikája, és ennek alapvető felépítménye, a kereskedők és iparosok érdekeit szolgálja. Az ő érdekeik alapján tervezik a politikát, esetleg a lakosság egy részének sérelmére. Egy olyan országról beszélt, amely a legszabadabb, legdemokratikusabb volt abban a korban. A meghatározás pontos volt, és alkalmazható a mai napig. Csak ma az USA-ban nem a szűk értelemben vett kereskedők és iparosok, hanem a pénzintézetek és nagyvállalatok - amelyek egyre inkább transznacionálisak lesznek - rendelkeznek hatalmas mértékű döntéshozatali erővel. És így nagy befolyásuk van minden más intézményre. Ők a politikai elvek építőelemei, ahogy ezt Adam Smith kimutatta. És az ő tulajdonukban van a média is.
A lényeg az, amit George Orwell már ötven éve pontosan megfogalmazott Állati gazdaság című regényében. Mindenki tudja, hogy a könyv szatíra a totalitarizmusról. A Szovjetunióról beszél, de közben Anglia foglalkoztatja. Tény, hogy olyan bevezetőt írt a könyvéhez, amelyet természetesen nem adhattak ki, csak harminc évvel később. Az bevezetőben azt írja: "Totalitárius társadalommal foglalkozom, de egy olyan szabad országban is, mint Anglia, hatalmas fokú az irányítás. ... olyan hatalmas az irányítás, hogy az általános doktrínák ellen forduló véleményeket elnyomják, marginálissá teszik". És amikor az irányítás, az állandó felügyelet eszközeit akarta megvilágítani, kiemelte az oktatás fontosságát. "Az iskola tökéletes szocializációs rendszer. Itt tanulod meg, hogy mit helyes és mit nem helyes mondani. Azt helyes mondani, ami az erősek, a hatalommal rendelkezők érdeke, amit pedig nem helyes mondani, azt ne mondd! Ez az egyik tényezője az előrehaladásnak." Azok az emberek, akik nem értik meg, ki vannak hajítva.
Az irányítás másik fontos tényezője Orwell szerint a média. "A sajtó a gazdag emberek kezében van, és ők bizonyos dolgokról nem akarnak beszélni." Most egyszerűen és durván fogalmaztam meg, de Orwell elég pontos képet vázolt fel. Néhányan tovább haladtak már Orwell gondolatain - köztük én is -, de az említett két alaptényező nem változott azóta sem. Tény, ha valaki más irányban vitorlázik, mint azt a hatalmas vagyonnal, szinte az egész társadalom vagyonával, és kivételes hatalommal rendelkező emberek érdeke megkívánja, akkor igen hamar nehéz helyzetben találhatja magát.
Ez nem Sztálin Oroszországa, itt nem küldik az embert a gulágra. Nem is egy tipikus USA-gyarmat, mint El Salvador, ahol feldarabolnak valakit és otthagyják az árokban. De az illető marginalizálódni fog. Kiszorulhat. Elveszíti az állását. Megrágalmazzák. Kilátástalan helyzetbe kerülhet. Másrészt, ha valaki betartja a játékszabályokat, és elég intelligens, akkor felemelkedhet, hatalomhoz juthat, meggazdagodhat.

[MÉDIAMIX] Mit gondol az újságírók társadalmi helyzetéről? Ott van például Ted Koppel - aki a híres Night Time program műsorvezetője, aki Kissinger legjobb barátja; vagy ott van például Sam Donaldson, aki az ABC riportere. Neki ugyanott van nyaralója, mint Archer Danielsnek, aki a legnagyobb mezőgazdasági vállalkozás elnöke. Hogyan hat ez az összefonódás a nézők szemében?

N. C.: Ez csak a dolgok következménye. A lényeg abban van, hogy nem lesz valakiből Ted Koppel, vagy Sam Donaldson anélkül, hogy el ne sajátította volna a hatalmon lévők értékrendjét. Amint ez megtörtént, és valaki bizonyít is, az máris indulhat felfelé. Ha valaki jól végzi a munkáját, bekerül a felső körökbe, és ennek is megvan a további hatása. Fontos, hogy kivel golfozik, ebédel, szórakozik az ember. Ez természetes része ugyanannak a szocializálódási folyamatnak, amelyről Orwell beszélt. De ez már az iskolában elkezdődik. Ha jól viselkedik a gyerek, akkor bekerülhet a jó körökbe. Ilyen például a főiskola klubja, a helyi elit körök stb. Majd múlnak az évek, bejut egy nagyvállalatba, az irodalmi entellektüelek világába, a Washington "inside-the-beltway" klubba. Ezek szorosan összefonódó csoportok. Mind sok pénzzel, prvilégiumokkal rendelkeznek. Az érdekeik megegyeznek. Ha valaki rendesen viselkedik, akkor bejuthat ide, de attól kezdve úgy kell látni a világot, ahogy ők láttatják, olyanná kell formálódni, mint ők. Ha nem megy, akkor az ember kikerül a körből.

[MÉDIAMIX] Hadd kérdezzem meg még két mítoszról, amely nagyon erősen kötődik az Ön nevéhez. Az egyik a média objektivitásának kérdésében kialakult elég sarkos álláspontja, a másik ezzel összefüggésben a szabad sajtó mítoszáról alkotott véleménye.

N. C.: Nos, az objektivitás. Még a természettudományokban is egy adott nézőpontból közelítenek a probléma felé. Aki őszinte, az megmutatja az embereknek a nézőpontot. Egy tudós se mondja azt: "én teljesen objektív vagyok". Azt mondják: "ez a feltevésem". Ez minden kijelentésében benne van. Ezt mindenki érti. "Nézzék, ez itt a hipotézisem. Ez itt a háttere. Ez a kutatott dolgok listája. Tessék, itt van a véleményem." Mások pedig ehhez viszonyulhatnak. Lehet, hogy másképp látják a dolgokat, oké, akkor ellenpontozzák azt, amit írtam. Amikor közügyekről van szó, ennek a hatása elsöprő erejű lehet. Aki pedig úgy tesz, mintha nem egy pontból szemlélné a dolgokat, az egy extrém propagandista. Aki egy kicsit is becsületes, azt mondja: "Nézzék, van egy nagyon sajátos véleményem, tessék itt van." Amikor én megjelenek, senkinek se kell törni a fejét, mert azonnal nyilvánvalóvá teszem. Mindenki figyelhet rám és eldöntheti, akarja-e ellenpontozni a véleményemet, más szemszögből vizsgálni a dolgokat. Tehát mítosz az objektivitás. Aki őszinte, az megmondja, merről közelít. A médiának ez lehetne a nyitószövege: "Most ezt és ezt a kereskedelmi médiát hallgatja, vagy látja. Ez a rádió vagy televízió a világot a transznacionális vállalatok és a szponzorok nézőpontjából mutatja be". És ekkor a hallgatók pontosan tudnák, hogy mi van.
Oroszországban például, Brezsnyev ideje alatt, nem kellett bemondani a televízióban "Most a Kommunista Pártot hallhatják, bürokratáink elmondják, hogy mit gondolnak." Ezt mindenki tudta, és képes volt a hallottakat a helyére tenni.

[MÉDIAMIX] Mennyiben különbözik Ön szerint az amerikai az európai médiától?

N. C.: Hogy őszinte legyek, szerintem nem nagyon különbözik. Talán csak annyiban, hogy itt a média inkább része az üzleti rendszernek. De vannak ezt ellenpontozó tények is. Az egyik: tudomásul kell vennünk, hogy az USA sokkal szabadabb, mint bármelyik európai ország. Az állam kényszerítő ereje itt lényegesen kisebb, mint az általam ismert országokban. A kormány itt nem mondhat olyat: "Menjenek be mondjuk a CBS-be, és hozzanak el onnan néhány fontos aktát!" De például Angliában a kormány utasíthat ilyesmire. Ezt tehát a mi javunkra lehet írni.

A másik: tudomásom szerint az USA az egyetlen olyan állam, ahol rendszeres, komoly és széleskörű médiakutatás van. Ez nincs Európában. Foglalkoznak ugyan a médiával más országokban is, de nem sokat. Ez azt a tényt igazolja, hogy nálunk sokkal több szabad gondolkodó van. Az európaiak szeretik azt hinni magukról, hogy szabadok, de annyira korlátoltak, hogy eszükbe se jut igazán felülvizsgálni a médiát. Egyszerűen biztosra veszik, hogy ők teljesen nyitottak és szabadok. "Mi lehetne függetlenebb a médiánál?" - kérdezik. Nos, az USA-ban legalább van néhány ember, aki hajlandó feltenni ilyen kérdéseket.

[MÉDIAMIX] Ön szerint van-e egy speciális nyelvhasználat a televízióban, ami nem hasonlít az élő, természetes beszédre?

N. C.: Persze, de nem nyelvészként látom ezt. Vannak bizonyos formái a párbeszédnek, a nyelvi manipulációnak, a képformálásnak, amelyek nagyon átlátszóak. Ez a propaganda-hangnem. Tény, hogy mára már kifinomodott. A public relations-ipar irgalmatlan pénzeket tett ebbe, ez valójában egy amerikai találmány, az évszázadunk elején alakult ki, és hatalmas összegeket áldoztak rá. Utoljára, amikor a kongresszus megvizsgálta - ez húsz évvel ezelőtt adat - több mint évi egymilliárd dollárt költött ez az iparág. Ma már valószínűleg sokkal többet. Ezt a rengeteg pénzt azért kapja, hogy formálja, irányítsa a közgondolkozást. Mindenben érdekeltek. Nem csak abban, hogy mi lesz az ember véleménye az egészségügyi reformvitában vagy más fontos kérdésben, de az emberek személyiségét is formálni próbálják.
Ideológiáról beszélünk állandóan, pedig a média legnagyobb kényszerítőereje máshonnan jön. Abból, hogy az emberek passzív fogyasztókká válnak a hatására. A média sugallja azt, hogy életünk egyetlen értelme az, hogy olyan dolgokat hajszoljanak, ami még nincs meg, de szükséges megszerezni.
A média hatalmas része foglalkozik azzal, hogy mesterséges igényeket keltsen, hogy ily módon csapdába ejtsék az embereket.

[MÉDIAMIX] Megkérhetném, hogy egy kicsit magyarázza azt a már szállóigévé vált mondását, amely nagyon kíváncsivá tett mindenkit:"A propaganda az a demokráciában, mint az erőszak a diktatúrában."

N. C.: Tulajdonképpen ez egy tömörítésem, melyet nagyon sok akadémiai tanulmány is alátámaszt. Kimutatható, hogy egy olyan társadalomban, ahol a hatalom egy relatíve szűk téren belül van központosítva - és hát minden társadalom ilyen, ez alól nincs kivétel, csak a hatalom-gyakorlás módja különbözik - egy ilyen társadalomban a hatalommal rendelkező emberek arra törekszenek, hogy ellenőrzés alatt tartsák az egész lakosságot. A diktatúrában ezt erőszakkal lehet csinálni. A másik oldalon, egy olyan országban, ahol az államhatalom nem elegendő az elnyomásra, tehát a szabadabb országokban a vélemény ellenőrzése és irányítása lesz a legfontosabb. És nagyon tipikus az is, hogy a szabadabb és demokratikusabb társadalmakban sokkal szervezettebb és hatásosabb a propaganda-rendszer.


Rita Csapó Sweet, Kopper Judit
Médiamix
"