Dunántúlon Márok, Székelyföldön Márkos. Evangélista; jelképe az oroszlán. Evangéliumát Keresztelő Szent ]ános sivatagi életével kezdi.)
Napján tartják a határjáró búzaszentelő körmenetet. A kereszténnyé vált ősi szokásban régebben a szentek ereklyéit is körbehordozták a határban. A rendszerint keresztútnál, határkeresztnél megszentelt búzavetésből mindenki tépett: a férfiak a kalapjuk mellé tűzték a zsenge szálakat, a Napra tárták az „életet" vele, saját életüket is; a nők pedig az imádságos könyvbe rejtették, a „bentet", a benti-életet varázsolták vele.
Tápén a szentelményből koszorúkat fontak, amelyeket a templomi zászlókra és búcsúkeresztekre helyeztek, s nyolc nap múltával a szántóföld négy sarkába rejtették el. Andrásfalván kislibák eledébe vágták a szentelményt, nyilallós gyerek fájó tagjait borogatták vele, s főzetével lábfájást gyógyítottak.
A földeken szórták szét Hajdúszoboszlón a szent erőt. Magyarbél népe búzával adta föl az utolsó kenetet. Csíkszentmihályon koszorúját az ablakléc keresztjére kötötték. A legősibb jelet a körkeresztet valósították eképpen, a tájékozódás mindenkor legfontosabb eszközét, amely ma is minden gyermekkel vele születő forma. A körmeneten is e fontos forma valósult, hiszen a pap a kerek határ kellős közepén a négy égtáj felé szentelte meg a búzát, a kör ölébe foganó Igét varázsolta mozdulata keresztjével. Némely vidékünkön a lakodalmi kalácsot a búzával együtt szentelték meg. Irácson kerekre font „morványkalácsot" gurítottak végig a megszentelt táblán, az „átfordító" időt varázsolták vele. Régebben ott is hagyták, későbbi időkben a szegényeknek ajándékozták.
Márk a pacsirta és a béka megszólaltatásával, s ha a búza már akkora, hogy el tud bújni benne a fürj - jó termést „ígér". Régebben e napon tilos volt kenyeret sütni. Vetőalkalmát adja az indás növényeknek.