Miközben Itália földjén Monteverdi, Corelli, Vivaldi, német földön Schütz, Bach és kortársaik munkája nyomán kivirágzott a barokk zenekultúra, Magyarországon a zenei alkotótevékenység jobbára a táncdallamok tömegének lejegyzésére és ezáltal az utókor számára való megmentésére korlátozódott.

Önkéntelenül fölmerülhet bennünk a gondolat: vajon milyen mûzene teremhetett volna e – mondhatjuk – kivételesen gazdag hangszeres (tánc-)zenei közkincs talaján békésebb, elnyomástól mentes századokban?

Ma már láthatjuk, el nem veszett e zenei kincs. A néphagyomány táncmuzsikaként õrizte meg a XVII. – XVIII. században is már lejegyzett magyar táncdallamok jelentõs részét. Olyan dallamanyagról van szó, amely gazdagságában, változatosságában, ritmikai világát tekintve nem marad el más európai népek hasonló zenei hagyományától. Nem régi dallamkincsünk hiányosságai vagy alkalmatlansága okozta, hogy magyar földön nem szolgált táplálójául a kibontakozó honi mûzenei nyelvezetnek. Más népek zeneszerzõ fiai szívesen merítettek zenei hagyományunkból. Eddigi ismereteink szerint, csupán a legismertebbek közül Bach, Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert, Brahms és Berlioz is dolgozott fel magyar dallamokat. A késõn kibontakozó  magyar mûzenei nyelvezetben keresendõ tehát a hiba forrása, amely a küzdelmes századok során formálatlan, mûveletlen maradt, s e lemaradás késõi pótlásakor az alappillérek mértékéül a nyugati zene szolgált, nem pedig az akkorra már csak porosodó kéziratokból, vagy a falvak egyszerû népétõl megismerhetõ magyar zenei örökség.

 

Mûsorával a Jánosi Együttes arra vállalkozik, hogy egyrészt a régi magyar kéziratos gyûjtemények, másrészt a XVII. – XVIII. század zenei világába gyökerezõ népi táncdallamok alapján megidézi a meg nem született XVII. – XVIII. századi magyar mûzenét. A hangversenyen megszólaló zenei összeállítások hangszerelése a korabeli zenemûvek hangzásvilágát követi.  

 

Lükõ Gábor (a magyar összehasonlító néprajztudomány megteremtõje) munkája nyomán tudhatjuk, a magyar nép mindig vízen túlinak nevezte a csak lélekben, képzeletben létezõ, ott valóra váló dolgokat, eseményeket. Mindig akadt olyasmi, ami csak az Óperenciás tengeren túl valósulhatott meg. De, hogy legalább ott megvalósulhasson, ehhez kívánunk hangversenyünkkel hozzájárulni!