A húsvétot megelõzõ pénteken, nagypénteken a kereszténység Jézus kereszthalálára emlékezik. Az ünnep elsõ nyomai a 4–5. századig nyúlnak vissza. Szertartásai már a 8–9. században kialakultak, a gyász és a kereszt tisztelete, imádása emelkedik ki bennük. Bár az õsegyházban nem tartották ünnepnek, mert böjti nap volt, a kereszténység századai alatt számtalan kereszténység elõtti képzet, a tavaszkezdetre utaló hiedelem, szokás kapcsolódott e naphoz. buda küldte be: "
Nagypéntek újra. Gyászlepel az égen.
Keresztfa, létra minden a helyén.
A háttér isteni! A golgotás dombon
virágzik épp a som és a kökény.
Lehet, hogy edzett vértanúként régi
sebeinkbe csak ma halunk bele?
Azt hallom: lesz ecet és szivacs bõven –
de harmadnapon vajon föltámadunk-e?
Garamszentbenedeki Úrkoporsó
{Magyar Néprajzi Lexikon} nagypéntek
→ húsvétot megelõzõ péntek, a kereszténység e napon emlékezik Jézus kereszthalálára. Az ünnep elsõ nyomai a 4—5. sz.-ig nyúlnak vissza. Szertartásai már a 8—9. sz.-ban kialakultak; ezekben a gyász és a kereszt tisztelete, imádása domborodik ki. Bár az õsegyházban nem tartották ünnepnek, mert böjti nap volt (→ nagyböjt), a kereszténység századai alatt számtalan kereszténység elõtti képzet, a tavaszkezdetre utaló → hiedelem, → szokás kapcsolódott e naphoz. Ezek közül az utóbbi évtizedekig legismertebb volt a hajnali → fürdés: pl. Felsõszemeréden hajnali 2—3 óra körül mentek a fiatalok a patakra mosakodni. A mosakodás mindig a víz folyásával szemben és visszakézbõl történt. A mosakodás után a patak vizébõl haza is vittek és a húsvéti ünnepek alatt is azzal mosakodtak, általában egészségvarázsló (→ egészségvarázslás) céllal. Némely vidéken az állatokat is megitatták a patak vizébõl, máshol a lovakat úsztatták meg a folyó vizében. Szeged-Alsóvárosban a beteg kisgyerekeket is levitték a Tiszára, hogy a bajt lemossák róluk. Elterjedt hiedelem volt, hogy aki a folyó vizében megmosakszik, egészséges lesz, nem lesz beteg, nem fáj a szeme, fürge lesz a munkában. A lányok azt várták a mosakodástól, hogy szépek legyenek, ne legyenek szeplõsek. Ahol a víz partján fûzfák voltak, odamentek mosakodni, hogy szép, hosszú hajuk legyen. A Székelyföldön éjjel 12 órakor merítettek vizet az Oltból és megszentelték vele az istállót, az állatokat, a házat és ittak belõle, majd megmosakodtak benne. A néphit vallásos magyarázatot is fûzött a szokásokhoz. A folyóvíz mágikus erejét sokfelé magyarázták azzal, hogy azért hasznos nagypénteken, mert Jézust, mikor a katonák kísérték, beletaszították a Cedron patakjába, s ezzel megszentelõdött. Ezért néhol → aranyos víznek is nevezik a napfelkelte elõtt merített vizet (→ katartikus rítusok). — A nagypénteki szokások második csoportjába tartozik a → féregûzés. Göcsejben az ilyenkor mondott féregûzõ szöveg („Patkányok, csótányok, egerek, poloskák oda menjetek, ahol füstös kéményt láttok!”) arra is utal, hogy valamikor Jézus halálának emlékezetére minden háznál kialudt a tûz. Érsekcsanádon még néhány évtizeddel ezelõtt is elõfordult, hogy egy-egy gazdasszony addig nem rakott tüzet, amíg más kéménye nem füstölt, nehogy a bolhák ellepjék a házat. Egyéb tilalmak (→ tilalom) is ismertek voltak; pl. nem volt szabad a szárnyas állatot levágni, nehogy dögöljenek az állatok. Szántani sem volt szabad, mert e napon Jézus a földben volt. Ugyanakkor Göcsejben délután a kora tavaszi veteményeket vetették. — A keresztény középkorba vezethetõ vissza a nagypénteki → tûzgyújtás, annak emlékezetére, hogy hajnalban, amikor Jézust Pilátus elé vitték, a szolgák és katonák tüzet gyújtottak és amellett melegedtek. Nógrád, Heves több helyén ismert ez a magyarázat. Felsõpetényben az I. világháború elõtt nagypénteken este tüzet gyújtottak a templom mellett, annak emlékére, hogy amikor Jézus sírját õrizték, a tûz mellett virrasztottak. A tüzet a suhancok és a legények szórakozásból át is ugrálták. Az egykori vallásos tárgyú cselekmény profanizálódását szemlélteti a nagyhindi szokás, ahol nagypénteken hajnalban a férfiak azért rakták a tüzet — a szomszéd faluval határos részben —, hogy a termést a jég el ne verje. Néhol e napon gyakorolták a → Pilátus-égetés szokását. Nagypéntek a ref.-ok egyetlen hagyományos böjti napja. Sok helyütt az év legjelentõsebb egyházi ünnepeként tartották. Templomba gyászruhában vagy gyászt kifejezõ ruhadarabot öltve mentek (D-Dunántúlon fehér ruha, fehér fejkendõ). — Irod. Róheim Géza: Magyar néphit és népszokások (Bp., 1925); Zalán Menyhért: A nagypénteki mosakodás (Ethn., 1927); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Manga János: Ünnepek, szokások az Ipoly mentén (Bp., 1968).
Reményik Sándor: A kereszt fogantatása
Kolozsvár, 1928 március 1.
A Libanonra szállott.
A Libanon csúcsán egy cédrus állott.
Törzse obeliszk, feje korona.
A Szentlélek ráharsogott: Te fa!
Máriától, a Szûztõl most jövök,
Csirázik immár az Isten fia,
És áldott õ az asszonyok között.
Most rajtad a sor: ím, vihar-kezemmel
Megáldalak: légy terhes a kereszttel!
Légy te is áldott minden fák között,
Érezd, hogy nõ benned a feszület,
Míg utatok egykor összevezet.
Rajtad csorogjon végig Krisztus vére,
Kidöntve majd magányod vadonából
Állítsanak a világ közepébe.
Ott állj majd minden árva faluvégen,
Ott függj a cellák kietlen falán,
Õs-fádnak ezer apró másaképen.
Forgácsolódj szét millió darabra,
A Szabadító tekintsen le rólad
Millió megbilincselt életrabra,
Tovazúgott a Libanon felett,
Zúgásában ezer fa reszketett,
Ordító erdõn ment harsogva át,
Csak egy fa értette meg a szavát, -
Lehajlott óriási koronája:
Kereszt-sorsának megadta magát.
Borsod-Abaúj-Zemplén: Nagypéntekkel kapcsolatban többféle szokás és hiedelem kapcsolódik a vízhez. Mogyoróskán azt tartották, ha valaki nagypéntek hajnalban lemegy a patakhoz és amíg a madár át nem repüli a vizet, haját háromszor belemártja a vízbe, akkor szép hosszú haja lesz.
Mogyoróskán, Regécen, Óhután, Baskón azt mondják, hogy a nagypéntek éjjeli vízzel, amíg madár azt át nem repüli, sebeket lehet gyógyítani.
Valamikor tündérek éltek Szászfenes határában, a Leányvárban. Minden esztendõben nagypéntek éjszakáján korsóikkal kijöttek a várból, ellibbentek a kúthoz, a hegy lábához és ott vizet merítettek.
Jól tudták ezt a vadászok, és elhatározták, hogy foglyul ejtenek egyet.
Csináltattak egy gyönyörû piros csizmát, s nagypéntek estéjén a kút mellé állították. Éjféltájban kijöttek földalatti várukból a tündérek, s a kúthoz siettek. S a holdvilágnál az egyik tündér megpillantva a piros csizmát, mindkét lábacskáját beledugta, mint egy kürtõbe.
A vadászok, akik a fák között leskelõdtek, a kúthoz szaladtak, s ez a kistündér nem tudván elszaladni foglyukká vált.