I. ANDRÁS Kr.u. 1046
§ 57. I. András emeltetik Péter után a' Királyságra.
Csanádon az Ország Gyűlésben András, Kopasz Lászlónak öregebbik Fija választatik a' Királyságra. Ez, mivel akkor mind a' két testvérivel egyűtt Lengyel-Országban vala, Követeket kűldöttek a' Magyarok, a' kik Andrást a' Királyi Méltóságnak felvételére Magyar-Országba viszsza hívnák. András Leventával egyűtt éppen akkor Orosz-Országba talált vala menni, midőn a' Magyar-Országi hírt meghallotta: hitelt mindazonáltal mingyárt nem ada néki, hanem hogy a' hirtelenkedés veszedelme ne döntené őtet, Kémlőket külde előre Magyar-Országba, a' kiktől midőn a' Népnek hajlandó hívségéről bizonyossá tétetett vólna, Leventával egyűtt voszsza tért Magyar-Országba; a' kiknek a' Haza-Népe Abaújvárra eleibe menvén, első tiszteletet adott; onnan Pestre vezettetvén, az egész Néptől Királynak kiáltatott 1046-dik esztendőben, mingyárt mindazonáltal meg nem Koronáztatott.

§ 58. I. András megengedi az Országban a' Pogány rendtartást. Kr.u. 1046
Alíg lépett be András Király Magyar Országba, már a' Hit-megúnta Magyarság az előbbeni pogány rendtartásnak viszsza vételére engedelmet kére, melly kéréseket Abaújváratt kezdették, és Pesten megújjították; és pedig olly erőszakosan kénszerítették erre Andrást, hogy már élete veszedelme nélkül ellent sem állhatna nékik. Illy veszedelmes környülállásban lévén, hogy a' Koronát, és életét megtarthassa, kényére botsátá a' Népet, és valamit kére, néki megengedé. Leg-első, a' ki a' Magyarok közzül a' pogány rendtartásnak viszsza vételét leg-inkább szorgalmaztatta, és a' Pogányságra viszsza tért, Vatha nevezetű Fő Ember vólt: ennek példáját követte azután a' Népnek sokasága, leg-inkább, midőn már azt látták vólna, hogy a' Király testvér Öttse is Leventa, megunván a' Keresztény Hitet, a' Szityai Pogány szertartásra viszsza szegődne. Vathának fija Jánus, rosz Atyának roszszabb magzatja, hogy megelőzné az Attyát a' gonoszságban, ördöngös mesterségű férjfiakat, és aszszonyokat, és sok búbájos babonás jövendölőket tartott. Ezek közzül Bonfinius Dec. II. Lib. II. emlékezetet tészen egy fő ördöngös mesterségű aszszonyról, a' kinek Varásoló nevezete vólt a' ki búbájos hitegetésiért Béla Király idejében tömlötzben vettetett, és mind addig ott tartatott, míglen az éhség miatt maga tulajdon karjairól az eleven lerágván, éhel meghalna.

§ 59. Nagy üldözés támad a' Magyar Anyaszentegyházban. Kr.u. 1046
Engedelmet vévén I. András Királytól a' Magyarok, hogy a' Szityai Pogány bálványozást előbbeni karba viszsza tehessék, azonnal kezdették a' Klastromokat rontani, Templomokat pusztítani, a' Papokat, és Püspököket, a' kik abban az időben többnyire mind Szerzetesekből állottak ölni, fosztani. Megölvén sokat a' Lelki-Pásztorok közzül, kegyetlen dühösségeket a' többi Keresztényekre terjesztették, úgyhogy az első felszendűlésben olly sok Keresztények ölettek meg Hazánkban a' Pogányságra viszsza szökött Magyaroktól, hogy azoknak nevét és bizonyos számát tsak a' Mennyei laistromban lehessen feltalálni. A' Püspökök közzül, a' kik ezen űldözésben megölettek, háromnak a' neve vagyon feljegyezve Hazánk régiebb Írásaiban: Sz. Gellért Püspöknek tudniillik, és Betzeros, 's Buldus Püspököknek, a' kik midőn az új Királynak Andrásnak, és a' Leventa Herczegnek első üdvözlésére Fejérvárról Pestre indúlnának, Budánál a' Duna oarton, a' Hit ellen dühösködő pogány Magyaroktól kegyetlenűl megölettettek; Benetha nevezetű Püspök is vólt ezen három megölettetett Püspököknek úti társaságában, és ezt is a' Pesti Duna parton keményen kezdették vala nyaggatni a' pogány Magyarok, meg is ölték vólna, ha András Király, a' ki éppen akkor a' Duna-parthoz érkeze, a' gyilkos üldözők' körmei közzül ki nem szabadította vólna. Ugyan ezen Sz. Püspöknek útazó társa Gróf Zonuch, talán Gróf Szunyog, midőn Budáról Pestre a' Dunán által-evezne, a' Hit ellen való gyűlölságből megölettetvén, Sz. Gellért Püspököt társaival egyűtt a' bóldog örökkévalóságra követte.

§ 60. I. András Király megkoronáztatik, és a' pogány rendtartást, mellyet előbb félelemből megengedett, most keményen megtíltja. Kr.u. 1047
Mind addig meg nem koronáztatta magát András, még az ő testvér Öttse Leventa meg nem halt. Ennek halála pedig, melly történt 1047-dik esztendőben, ítélte, hogy a' Pogányságra viszsza hanyatlott Népet könnyebben megzabolálhatná, Ország-Gyűlését tart Székes-Fejérváratt, a' hol minekutánna megkoronáztatott vólna, előszőr is Péter Királynak gyilkosait mindenek' példájára megbűntette; azután azon Gyűlésben jelen lévő Püspököknek tanátsából, a' kiknek jelen léttére nagyon megvídúlt a' Király, előbbeni engedelmét viszsza húzta, és fejvétel alatt megparantsolta mindnyájoknak, hogy kirekesztvén a' Pogány rendtartást, minden tétovázás nélkül azon Szent Hitre állanának, mellyet Sz. István gyarapított vala Magyar-Országban; az elrontott, és elpusztított Teplomokat minden halasztás nélkül megtsináltatnák; a' Püspököknek, és Papoknak elfoglalt jószágit és lakó helyeit viszsza adnák. Ezen, és több illy rendeléseivel azt vitte végbe András, hogy a' Keresztény Hit, a' melly nagyon megerőtlenedett Országunkban, ismét újjonan talpra állana. Hogy pedig az Ország' óltalmazásában nagyobb ereje lenne, Leventa' halála után Bélát, az ifjabb testvér Öttsét Pomeraniából Magyar-Országba hívá, és harmad részét az Országnak néki adta, olly ígérettel, hogy hólta után a' Királyságot is nem másra, hanem ő reá hagyná: a' melly hirtelenkedése által András mind magát, mind pedig az egész Országot utóbb nagy veszélybe hozta.

§ 61. Előbb, hogy sem III-dik Henrik Császárral megütközzön András, a' Tihani Klastrom' építésről fogadást tészen.
Nem vólt még olly ereje Andrásnak, hogy Henrik Császárnak ellene állhatna, tudta pedig bizonyosan, hogy Henrik, Péter Királyon elkövetett tsúfságot kemény boszszúállás nélkül el nem hallgatná; Követeket kűlde tehát a' Császárhoz, mentvén magát előtte, hogy az ő híre, és akaratja nélkül bántak vólna olly rútul a' Magyarok Péter Királyjal-a' kik közzül némellyek elkövetett vakmerőségekért már halállal fizettek, mások pedig sanyarú tömlötzben szorosan fogva tartatnak, a' kiket is, ha kívánka Henrik, azonnal kezére adná; ezen fellyűl esztendőnként való adót, és engedelmességet ígére, ha Henrik nyúgodalmasan engedné őtet uralkodni Magyar-Országban. Ezek olly ígéretek vóltak Andrástól, a' mellyeknél nagyobbakat Henrik maga sem kívánhatott: nem állott mindazonáltal Andrásnak kérésére, hanem mivel magának Gotfrid és Balduin ellen kellett menni, a' kik akkor Flandriában zenebonát indítottak, a' Magyarok ellen Albertet, Austriának Fő Urát kűldé, a' kinek András könnyen ellene állhatott; meg nem szűnt azomban Követek által Henrik előtt esedezni, hogy ellenkezéssel ne lenne Magyar-Országhoz; de kélelhetetlen vólt Henrik Császár, a' ki nagyobb erővel akarván a' Magyarokra rohanni, három Fő Hadi-Vezért kűld ellenek; Geberhárdot Ratisbonai Püspököt, Konrádot Baváriai Fő Herczeget, és Albertet, Austriának Fő Urát. András azomban meg nem hallgattatván Henrik Császártól, az Istenhez folyamoda, és fogadást tészen, hogy ha Henrik ellen nyertes lészen, Tihanban a' Bóldog Aszszony', és Sz. Anianus' tiszteletére Klastromot, és Templomot a' Sz. Benedek Szerzetes fijainak fog építeni, a' mint ezen Hadnak szerentsés kimenetele után végbe is vitte. , Megindúlt azomban András Király ellen a' Német Tábor, mellynek egyik részét vezette maga Henrik, másik részét pedig Geberhárdra, és a' két említett Hadi-Vezérre bízta. Henrik már annyira vitte Táborát, hogy közel Székes-Fejérvárhoz vólna; Geberhárd pedig a' hajókkal már Győrig lejött vala: ezt előre által látván a' Magyarok, a' merre Henriket jönni gondolták, arra minden szénát, gabonát, és egyébb mezei vetéseket rész szerint elégettek, rész szerint eltakarítottak, a' marhákat pedig esméretlen útakon hegyek közzé hajtották, úgyhogy Henrik' Táborában sem a' lovaknak, sem az embereknek eledele nem vólna, elannyira, hogy az éhség miatt annyi ereje nem vólt a' Német Katonaságnak, hogy a' harisnyáját megköthette vólna: ír tehát Henrik Geberhárdnak, hogy minden halasztás nélkül az éhel haló Táborba a' hajókról eleséget kűldene; azomba a' levelet András Király Kémjei előbb, hogy sem az Győrre vitetne, az úton kezekhez kerítették, melly Német Levelet Miklós nevezetű Püspök magyaráza meg András Királynak; a' ki új Hadi-mesterséggel élvén, azon levelet magánál tartotta, és a' helyett más levelet kűldött Geberhárdnak, mellyben az vólt írva, hogy mivel a' Császár a' Német Birodalmat illető terhes dolgaira nézve viszsza térni kénszeríttetett vólna, ő is elrontván minden hajókat, nagy sietséggel viszsza térne az egész Táborával Német-Országba, és Ratisbonában tanátskozás végett jelenne meg. Geberhárd valóságnak állítván a' kőltött dolgot, a' melly eleséget hirtelen magával nem vihetett, elégette, és a' Tábort Német Ország felé vezette. Henrik haszontalanúl várván az eledelt, egy felől az éhségtől, más felől a' Magyar Hadi-Seregtől annyira ostromoltatott, hogy az egész Népével, mint a' kétségbe-esett ember, Német-Ország felé, a' mennyire az éhség engedte, jobban szaladna, hogy sem lépne. Azomba a' Magyarok azon vizek partjánál, a' mellyeken által kellett menni Henrik Táborának, elállván az útjokat, annyira megszabdalták a' Német Sereget, hogy abból hír-mondó sem maradott vólna, ha a' Burgundiaiak, és a' Szászok, a' kik Henrik Zászlója alatt szolgáltak, magok veszedelmével útat nem nyitottak vólna.

§ 62. Henrik Császárt másodszor is meggyőzi András Király. Kr.u. 1051
Ki gondolta vólna már, hogy tsak motszanni is merjen Henrik a' Magyarok ellen, minekutánna illy nagy veszedelemmel, és nem kissebb szégyennel viszsza verettetett? ellenek támad még is, és rendbe szedvén Hadi erejét, Poson Várának megvételén akarta megmutatni első próba tételét: meg is szállotta a' Vár' környékit, és több felé Hadi eszközeit a' Vár falainak szegezte, de a' jámbornak ismét benn törött a' kése; mert a' Magyarok éjtszakának idején, valamelly Zothmund nevezetű Köz-Katonát kűldötték ki a' Várból, a' ki igen mesterségesen tudott vólna úszni, talán valamikor bújár vólt; ez egy fúrót vévén magával, lement a' Duna-partra, és Henrik Császár hajóihoz úszván, minden hajókat, a' mellyben Henrik Táborának eledele, és fegyvere vólt, a' fenekét kifúrta, és így Henrik Császárnak minden eleséges, és fegyveres hajóját azon éjtszakán elsüllyessztette. Látván a' jelen lévő veszedelmet Henrik Követeket kűlde András Királyhoz, a' kik által esküvéssel ígéri vala, hogy soha semmi ellenkezéssel nem lészen a' Magyarok ellen, sőt azoknak védelmére mindenkor hathatós segítséget ajánlott, ha most éhel haló Táborának eledelt adván, András azt minden sérelem nélkül Német-Országba viszsza botsátja. Semmit sem ellenkezett a' Császárnak kérésével ama' békesség-szerető Király András, hanem azonal kűlde Henrik' Táborába 30 egész vizáb, két-ezer szalonnát, ezer bikát, számtalan juhokat, és ökröket, kenyeret, és bort igen bőven. Az éhes Nép igen mohón kezdett enni, úgyhogy sokan közzülök a' mértéketlen étel miatt, ott helyben meghaltak, a' többiek pedig, a' kikben az eledel által az éhségtől ellankadt lélek megelevenedett, nagy sietséggel hazájokba viszsza szaladtak. Ezen veszedelem történt 1051-dik esztendőben.

§ 63. IX-dik Leo Pápa Magyar-Országba jön, és Henrik Császár, 's András Magyar Király között békességet szerez. Kr.u. 1052
Hitét, 's minden emberségét félre tévén Henrik, harmadszor is ellenek üt a' Magyaroknak; nem is vólt más, a' ki az ő állhatatlanságának határt vethetett vólna, hanem tsak maga a' Római Pápa, a' kinek Követek által eleibe adá András az egész dolgot, és kérte, hogy magát közbe-vetvén, illy hoszszas, és ártalmas viszálkodásnak végit szakasztaná. Útra indúlván tehát Leo Pápa, és 1052-dik esztendőben Magyar Országba jövén, Henrik Császár, és András Király között békességet szerzett olly kötéssel, hogy Magyar-Ország soha a' Német Császárnak adózó ne lenne, azon része mindazonáltal az Országnak, mellyet Henrik Aba Samu' idejében foglalt el, ugyan annak hatalmában megmaradna. Ezen kötés hogy annál Tartóssabb legyen, tsomóképpen azt kötötték hozzá, hogy András Királynak nem rég' született Salamon nevezetű fija, Henrik Császárnak Zsófi leányát annak idejében venné feleségűl. Meglévén a' lötés, békességgel kiki haza ballagott.

§ 64. Radó Palatinus emberűl viseli magát a' Horvátok ellen. Kr.u. 1052
Békességre lépvén András Henrikkel, Radót, a' ki akkor Nádor-Ispán vala, válogatott Hadi-Sereggel kűldi a' Horvátok ellen, hogy Pannóniának a' Száva mellett való részit, mellyet a' zenebona idein a' Magyar Koronától eltsíptek, ahoz ismét viszsza ragasztaná. Emberűl megfelelt a' reá bízott dolognak Radó, és az említett részit Pannóniának viszsza vévén, a' szomszéd Horvátoktól, Magyar-Országot annyival megtágította.

§ 65. András és Béla között viszálkodás támad. mellyből Andrásnak veszedelme következik.
Megfelejtkezett-é, vagy emlékezni nem akart András Király azon ígéretéről, mellyet Bélának tett vala, midőn őtet Lengyel-Országból maga segítségére hívta; akkor erősen fogadta néki, hogy a' Királyságot nem másra, hanem ő reá hagyja; minekutánna pedig Salamon született, egész eszét arra fordította, hogy ezt Béla előtt miképp taszíthatná bé a' Királyságba: azért, alig tőltötte bé a' hetedik esztendőt ezen gyenge Herczeg, azonnal azt András Fejérvárra vivén, Bélának nagy szomorúságára Királynak koronáztatta 1058-dik esztendőben. Azután a' hízelkedők sok hazudozások által a' Király előtt olly gyanúságba hozták Bélát, hogy András annak elvesztését magában eltökéllené; Béla, hogy a' veszedelemtől távol essen, elment Lengyel-Országba, és kevés idő múlva Boleslausnak, ugyan azon Ország Fejedelmének segítségével András ellen beüt Magyar-Országba. András Kiráky a' Magyarságnak nagy részével elkűldi Salamont Német-Országba, maga pedig Vilhelmet, és Pothot rendelvén Hadi-Vezéreknek, megindúl leg-többnyire Német Katonákkal, és a' Tisza vizén által-menvén, megütközik Béla Herczeggel; de szerentsétlenűl, mert a' Béla Tábora a' Németséget tsak nem egy lábig lekontzolta, Vezérjeket pedig elfogta; a' Magyarság is, a' melly András részéről vólt, Bélához által-szalada; mellyet látván András, sebes futással Német-Ország felé veszi az útat, azomba Bélának embereitől Mosonnál elfogattatik; onnan az örzők' vigyázatlansága miatt kiszabadúlván, a' Bakonyi erdőnek veszi szaladását, de ugyan tsak másodszor is kezekbe kerűl Béla Katonáinak, a' ki azután Szirtzen, a' hol fogságba tartatott, szomorúságában meghalt, és a' Tihani Templomban eltemettetett 1061-dik esztendőben.
[Kézi bejegyzés: A képen András halálával???anya és itt nemes ember? Megjegyzés: Ezt ellenőrizni kell mivel a kézzel írt megjegyzés csak nagyon nehezen olvasható. B.D.]

§ 66. I. András Királynak hibái és dítséretes erkőltsei. Kr.u. 1061
Két nevezetesebb hibát találnak a' régi dolgoknak feljegyzői András Királyunkban. 1-szőr: Hogy Királyságának kezdetén megengedte a' Magyaroknak a' Pogány rendtartást. 2-szor: Hogy Országlásának vége felé gyanakodó kezdett lenni Béla Herczeg felől, mintha ez hozzá igaz, Atyafiúi szívet nem viselne. Vélem én, hogy ebben mind a' kettőben mentséget érdemel eme' jó Királyunk: mivel ő nem szabad akaratból, hanem a' Néptől való félelemből adta azt az engedelmet; mellyre ha reá nem állott vólna, Országával egyűtt életét is elvesztette vólna, helyre is állította ezen hibáját András, midőn azon engedelmet viszsza húzta, és olly idvességes törvényeket szabott, mellyek nagy hasznára váltak a' Köz-jónak, és az Anyaszentegyháznak. A' gyanúságra pedig őtet nem annyira maga indúlatja vitte, mint az Udvari hízelkedőknek titkos hazudozása, a' kik azt vélték, hogy mennél többet koholnak Béla ellen, annál nagyobb kegyelemben lésznek a' Királynál. Sok gonosz indúlatú ember hamarébb megtántoríthat egy okos Fejedelmet, hogy sem ez észre-vehesse mindegyiknek a' tsalfaságát. Azomban András Király azon nagy szélvészben is, melly Országunkat felzavarta, állandó vólt a' Hitben, tisztelettel viseltetett a' felszentelt Papokhoz, és Püspökökhöz, az Isteni-tiszteletnek előbb-emelésére serényen munkálkodott: mellyről bizonyságot tesznek a' kiüresűlt Tihani Klastromnak még most is fenn álló falai. Bizonyságot tehetne ezen Királyunk' ájtatosságáról a' Sz. Endrei Apáturság, nem meszsze Visegrádtól, mellyet ezen András állított. Ennek már most tsak a' puszta-neve vagyon fenn.