PÉTER Kr.u. 1038
§ 51. Péter Magyar Királynak koronáztatik. Kr.u. 1038
Szent István halála után, ámbár Árpád Fejedelemnek férfi ágról való Unokái még négyen életbe valának, az Ország' Nagygyai mindazonáltal, a' kik Sz. István testének takarításán Székes-Fejérváratt jelen valának, végbe-vivén a' meghalt Fejedelemhez való végső tiszteletet, Pétert Sz. István testvér húgának fiját Királynak választák, és mingyárt meg is koronázák vala 1038-dik esztendőben, olly reménységgel lévén, hogy az új Királynak választásából való öröm, a' meghalt Királynak halálán való szomorúságot valamennyire megenyhítené, és eloszlatná.

§ 52. Pétert erkőltstelensége miatt a' Magyarok leteszik a' Királyságból. Kr.u. 1041
De nagyon megtsalta a' Magyarokat a' reménység, a' ki midőn Pétert Királynak választották, valóban kígyót rejtettek el tulajdon kebekekben. Tapasztalta is ezt mind az özvegy Királyné Gisela, mind pedig a' Magyar Nemesség az Ország Nagygyaival egyűtt, mivel Péter semmit jobban nem gyűlölvén, mint a' Magyart, őket a' magok tulajdon Országában is mintegy Zselléreknek tartotta. Megvetette, és mintegy tsúfnak tartotta még a' leg-méltóságosabb vérből származott Magyarokat is; szégyenlette, és gyűlölte a' velek való társalkodást; senkit mást nem kedvelt, hanem tsak azokat, a' kik idegen, leg-inkább Német-Országból ide szakadtak; az egész Országot Német-tántzre akarta tanítani, sőt azt vallotta mindenek hallattára, hogy ha egéssége meg nem bontakozik, addig is, míglen feltett szándékát tellyesítheti, minden Tisztségeket, és hívatalokat az egész Országban Német vérből származottakra fogja bízni, nem is szenvedi, hogy tsak leg-kissebb hívatalra is egy ollyan, a' ki Magyar vérből eredett, felemeltessék; az egész Országot Németek hatalma alá fogja adni. Ezek által megszomorította ugyan Péter a' Magyarokat, de még is annyira magát meg nem gyűlöltette, mint midőn az ő tisztátalan búja életét tapasztalták, az egész Királyi Udvarnak, sőt az egész Országnak botránkoztatására. Ugyan azért a' Püspökök, és az Országnak érdemesebb tagjai a' Királyhoz menvén, őtet minden tisztelettel megszóllították vala, hogy megemlékezvén Királyi Méltóságáról, olly rút alávalóságra ne vetemedne, és egyszersmind a' Magyar Nemzethez, a' ki hozzá minden hívséggel viseltetne. Ezzel a' Szép intéssel a' Magyarok tsak téglát mostak, szeretsenre vesztegették a' szappant; mert a' Király a' Nép ellen még nagyobb gyűlölségre fakadott, úgyhogy már találkoztak, a' kik Péternek a' Királyságból való letételéről magok között tanátskoznának. Talán tsak meg is sajdította ezt Péter, mert III-dik Henrik ellen, mintha a' fiján az Attyának Konrádnak tselekedetit akarná megboszszúlni, Norikumba vezeti a' Katonaságot, és azt tűzzel, vassal pusztítja; holott ezt a' végre tselekedte, hogy így elszélesztvén egymástól a' Magyarokat, időt ne engedne nékik az ellene való tanátskozásra. De haszontalan vólt Péternek minden okoskodása; már annyira fellobbant a' Magyarok' szívében a' gyűlölség, hogy azt Péter el nem ólthatta; igaz, hogy nem is iparkodott rajta, mert félelemmel inkább , hogy sem szeretettel akarta kormányoznyi őket: öszve-beszéllenek tehát a' Magyarok, Ország-gyűlést tartanak, és Pétert, a' kit oda se hívtak, jelen sem vólt, a' Királyságból leteszik, Királyságának harmadik esztendejében, 1041-ben.