TOXUS Kr.u. 948
§ 25. A' Napkeleti Császárt adózóvá teszik a' Magyarok.
Toxus, Zoltánnak fija 946-dik esztendőben által-vévén Attyától a' leg-főbb hatalmat, a' Napkeleti Császárral ese ellenkezésben: a' ki is Bolgár-Országon keresztűl menvén, egész Konstantzinápoly Városának bástyáihoz ért Hadi-Seregével, a' nélkül, hogy valamelly akadályt az úton szenvedének. Vólt akkor a' Görögök között Konstantzinápoly Városában, a' mint erről Kéza Simon feljegyzéseiben emlékezet vagyon, egy rémítő termetű és erejű Óriás, a' ki kimenvén a' Városból, azt kívánta a' Magyaroktól, hogy mabok közzül kettőt állítanának ki, a' kikkel ő maga viaskodna: ha ő a' két Magyart meggyőzné, a' Görögök lennének nyertesek; ha pedig ő a' két Magyartól meggyőzettetnék, a' Görögök esztendőnként adót fizetnének a' Magyaroknak. Ezeket mondván, viszsza tér ismét a' Városba, hogy a' Magyaroknak időt engedjen a' gondolkodásra. A' Magyarok nem kettőt, a' mint a' Görög kívánta, hanem tsak egygyet állítottak ki a' bírkózásra. Ez vólt valamelly Botond nevezetű Magyar Vitéz, a' ki, minekutánna a' kűszködésre való hely elrendeltetett vólna, előbb, hogy sem a' vetélkedő Görög társa a' Városból kijönne, fog egy gyalút a' kezébe, és azon gyalúnak, egy húzásával olly nagy hasadást tsinált a' Város réz-kapuján, hogy a' hasadáson egy kis gyermek bebújhatott vólna. Kijött azután a' Görög is a' viaskodó helyre, és látván, hogy tsak egy Magyar állana ottan, kérdé, hol légyen a' társa? ez azt feleli, hogy egyedűl maga is elég gondot tudna neki adni; akkor letévén a' kettő a' fegyvert, ölbe kelnek, a' kiket a' Magyarok lóháton a' Városon kívűl, a' Görögök pedig a' Bástyákról nézik vala. Tsak nem egy egész óráig tartott a' küszködés, de ugyan tsak a' Magyar lett a' nyertes, mert Botond a' Görög vitézt úgy a' földhöz találta sujtani, hogy a' karja azonnal kitörvén, a' földről fel nem kelhetne. Nem halt ugyan ott meg, de kevés napok múlva ezen viaskodásból néki halála következett. Látván ezt a' Magyarok, nagy örömökben tapsoltak, a' Görög Császár pedig, Nézőivel, és Udvari Népével egyűtt lement a' bástyáról, és mintha az orra vére tsepegett vólna, szomorún haza ballagott. Végbe-menvén a' viaskodás, a' Magyarok Követeket küldöttek bé a' Császárhoz, hogy az ígért adót a' nyertes Félnek fizetné meg: erre a' Császár elmosolyodván, egy szót sem felelt, sem adót nem fizetett; akkor a' Magyarok Toxussal tanátsot tartván, az egész Bolgár és Görög Országot rablani kezdék, úgyhogy a' Görög Császár véghetetlen sok pénzel öt esztendeig tartó békességet kénteleníttetett vásárlani a' Magyaroktól.

§ 26. Berengárius nagy számú pénzt fizet a' Magaroknak.
Toxus Fejedelem vezérlése alatt ismét meglátogatják a' Magyarok fegyveres kézzel Olasz-Országot és midőn Longobardiát kegyetlenűl pusztítának, olly szorongatásba ejtették Berengáriust azon Tartománynak Királyját; hogy ez tíz köböl pénzt ígérne a' Magyaroknak, tsak tovább teendő ártalom nélkül mennének ki Tartományából. Megvólt az alku, és Berengárius hogy az alkuban feltett pénzt bészerezhesse, minden fejre bizonyos adót vetett ki, még a' tsetsemős gyermekekre is; ezt nem ítélvén elégnek lenni, még a' Templomok pénzébe is jól belé markolt, és úgy bőven megszerezvén a' fizetendő summát, abból tíz köblöt a' Magyaroknak adott, a' többit pedig maga tárházába töltötte.

§ 27. Otto Császár a' Magyaroknak három legfőbb Hadi Vezéreit elfogja és felakasztatja. Kr.u. 956
Más, de szeretsétlenebb hadakozások vólt a' Magyaroknak, mintegy 956-dik esztendő táján Otto Német Császár idejében. Ez vólt a' kezdete és kimenetele: Luitolf, Otto Császárnak fija nagy viszálkodásba esett az Attyával, úgyhogy minden fijui kötelességétől megfelejtkezvén, embertelenűl fegyvert fogna az Attya ellen. Ezen roszsz indúlatát Luitolfnak nem tsak helybe hagyták, de tanátsot, és segítséget is Attya ellen adván, inkább gyullasztották Konrád Lotháriai Herczeg, és Harolf Juváviai Érsek; ezen fellyül a' Magyarokat, a' kiknek akkor híres vólt vitézi erejek, hívták segítségűl, a' kik véghetetlen nagy Hadi-Sereget egybe-állítván, Leel, Bulsu, és Botond nevezetű Fő Vezérek vezérlése alatt Otto Császár ellen indúlnak. Némellyek olly vélekedésben vagynak, hogy maga Toxus Fejedelem is jelen lett Vólna ezen Hadi-Seregben. Megindúlnak tehát a' Magyarok, és az útban tett sok rablások után Augusta Városához jutnak, mellyet bekerítvén, feladásra kénszerítettek. Már több napok folytak el, hogy se a' bézárt Nép a' Várost fel nem adta, sem pedig a' Magyarok a' Várostól el nem távoztak. Ulrik azomban, azon Városnak Püspökje észrevette, hogy a' Magyarok annyira elbízták vala magokat, hogy se magokra, sem a' Táborra nem sokat vigyáznának; ezt sajdítván, üzenetet küld Otto Császárhoz, a' ki akkor Ulmában vólt, a' mint Kéza Simon Írásaiban olvassuk, és kéri a' Császárt, hogy a' megszállott, és utolsó szűkségben lévő Városnak védelmére sietve jönne, leg-inkább, hogy a' Magyarok minden őrizet, és vigyázás nélkül vólnának a' Táborban. Otto, hogy a' maga tulajdon fejére néző veszedelmet megelőzze, öszve-szedi Katonáit, és Augusta Városa felé intézi útját, hogy a' bezárt Népet megszabadítsa. Midőn már a' Városhoz közelítené, eleibe indúl Konrád Lotháriai Herczeg, a' ki előbb a' Magyarokkal Luitolf részéről Otto ellen vólt vala, elhagyván a' Magyarokat, a' kiket előbb Otto ellen ő is nagyon erőltetett vala, és Otto Császárhoz álla, ígérvén, hogy hozzá való állandó hívségének tellyesítésére kész vólna vérét, és életét is feláldozni. Megörült ennek Otto, és a' Frankusok lovas Seregének vezetőjévé rendeli őtet. Elrendeltetik tehát a' Tábor, és dél után három óra tájban, midőn semmi ellenkező esetről nem gondolkodnának a' Magyarok, annál is inkább, hogy éppen akkor az eső igen megeredett vala, megtámadja a' Magyarok' Táborának egyik ágát; ezen erőt vévén, midőn a' többiek ellen indúl, valamelly belső félelemtől megrettentetvén a' Magyarok, szaladással kezdik menteni életeket. Mind a' három Fő Vezér Leel, Busu, és Botond hajóra kapván, a' Dunán akartak Magyar-Országba viszsza térni, de Ratisbonánál elfogattatván, Otto Császárhoz kűldettek, a' ki őket Ratisbonába ismét viszsza kűldvén, mind a' három Vezért gyalázatosan felakasztatta. Ezen annyira fellobbantak a' Magyarok, hogy valamennyi Német fogva vólt nálok, vóltak pedig húsz-ezeren, mindnyájokat kegyetlen halállal végezték ki a' világból, és az ártatlan gyermekeknek sem engedtek meg. Minekutánna pedig egybe-szedték vólna szakadozott erejeket az elszelledett Magyarok, szörnyű vérontást, és pusztítást tettek mindenfelől, míglen Hazájokba viszsza tértek.

§ 28. A' Görögöktől meggyőzettetnek a' Magyarok Adrianopolis Városánál. Kr.u. 970
Nem bátorkodtak ugyan az Augustai veszerelem után olly mérészen fel 's alá járni a' Magyarok Német-Országban, de ugyan tsak még sem lehettek békességben, mert helyre állítván meggyengűlt erejeket, Toxus a' Görögök ellen indúla. Toxushoz kaptsolták vala magokat az Oroszok és Patzinákok. A' Görög Császárnak Fő Hadi-Vezére vólt ezen hadban Barda, a' ki más néven Sklerusnak neveztetett. Ez Adrianopolis Városának falai közzé rekeszkedik az egész Görög Táborral, a' végre, hogy az ellenségnek a' ki hasonlíthatatlanúl nagyobb számú, és erejű vólt, tsalt vethessen. Nem bízott ugyan erejében, de bízott Hadi-mesterségében, és eszébenBarda; azért is a' Városnak falai közzé húzván magát, úgy tettette, mintha félne a' Magyar-Tábortól, és valóban félt is Bardás; mert nem vólt több tizenkét-ezer Katonájánál, Toxusnak pedig társaival egyűtt harmintz-nyoltz-ezer vólt. Azomba a' Magyarok nagy pusztítást tesznek a' Városon kívül, mellyre egy lépést sem mozdúl a' Városból Bardás. Látván ezt a' Városon kívűl lévő ellenség, valóban elhitette magával, hogy ezt félelemből Tselekedné a' Görög Vezér, azért is a' Táborban ettek, ittak, tántzoltak, fel 's alá jártak, és tsak nem minden őrizet és vígyázás nélkül aludtak; megsajdította ezt Bardás, a' ki a' kint lévő ellenségnek minden mozdúlására szemesen vigyázott, hogy a' Magyar Táborban semmi rendtartás, és tábori vigyázás nem vólna, bizonyos órára elrendelvén az ütközetnek helyét, és módját, parantsolá Alakasai Jánosnak, a' ki egy vólt a' Várban lévő Hadi-Tisztek közzül, hogy egynéhány száz Katonát venne maga mellé, és a' Városból kimenvén, tudná meg az ellenségnek hol létit, és erről őtet minden halasztás nélkül tudósítaná; azomban pedig ütközne meg az ellenséggel, de azonnal magát a' Város felé húzná; úgy térne pedig viszsza, hogy a' Katonáit egy tsoportban erőssen tartván, magát védelmezné, a' hol a' hely alkalmatos vólna, egy kevessé megállapodna, és úgyvédelmezné magát; ismét lassú lépéssel hátra húzná magát, míglen az ütközetnek elrendelt helyéhez közel nem vólna; közelítvén pedig a' helyhez, szélesztené el katonáit, és sebes futásra eresztené. Mindenekben szolgált a' szerentse Bardásnak; mert Alakasai János kitanúlván az ellenségnek hol létét, megizeni Bardásnak, a' ki azután az elrendelt helyen készen vára őtet a' Görög Táborral: maga pedig János elsőben is a' Patzinákok Seregére akada, a' kik előtt már megfutamodván, már egy kevessé védelemre megállván a' mint néki Bardástól parantsoltatott, magát az elrendelt helyre lassan hátra Húzza, elközelítvén pedig azon helyhez, megfutamodik elszéllesztett Katonáival egyűtt, hogy az ellenséget is egymástól elszélleszize. Akkor egész erejével reájok üt Bardás, és egy lábig mind eltörli őket. Onnan, semmi nyugodalmat nem engedvén Katonáinak, a' Magyarok, és Oroszok ellen vezeti őket; de már készen vóltak akkor a' Magyarok is, azért nagy vérontás kezdődik mind a' két részről, olly vitézűl is viselte magát mind a két rész, hogy sokáig kétséges vólna, mellyik Fél lészen a' nyertes. Azomban két erős termetű férfi elől ugrat friss paripájával, és azo kettőnek egyike egyenesen Bardás Görög Vezér ellen mégyen: vévén észre Bardás, hogy őtet illetné a' letzke, hogy maga helyett megfelelhessen, előbbre ugrat lovával, és széles pallosával olly erőszakos tsapást tészen a' Magyar Katonának vas-sisakos fején, hogy egy tsapással a' sisakját fejével egygyűtt kétfelé osztá. Ezt látván Konstantinus, Barda Vezérnek testvér öttse, előbb ugrat ő is paripájával, és a' másik Magyar Katonának, a' ki Bardával küszködött, fejét akarván tsapni, midőn magát előbb rántotta, a' lovának fejét egy tsapásra leszegte; elesvén lábáról a ló, a' rajta üllő Magyar Katonát is földre ejtette, a' hol a' Görögöktől elnyomattatván, erőszakosan megölettetett. Ezen két Vitéznek szerentsétlensége olly félelembe ejtette az egész Tábort, hogy előszőr ugyan magokat hátra kezdék húzni, azután pedig mindnyájan sebes szaladásnak eredtek: és így gondatlanságok által az ütközetnek elein megvesztegetvén bizonyosan reménylhető szerentséjeket, az egész Tábornak a' Görögöktől meggyőzettetett. Történt ez mintegy 970-dik esztendőben.

§ 29. A' Magyarok térítésére jön Sz. Volfgang. Kr.u. 971
Látván a' Magyarok, hogy a' szerentse nem igen szolgálna nékik, békességről kezdettek gondolkodni. Elsőben is Otto Császárral frigyet kötöttek, a' mellyet szentűl meg is őriztek, ne talántán nyughatatlanságok által az egész Napnyugoti Tartományokat magok ellen fegyvert rántani kénszerítenék. Nagy tsendesség vólt tehát az egész Országban, a' melly alkalmatosságot nyújtott némelly szent indúlatú Apostoli Férjfiaknak, hogy a' pogány törvényen lévő Magyar Nemzetnek megtérítéséről gondolkodnának, reménylvén, hogy az igaz hit, és tudomány által ezen vad Népnek természete, és erköltse megszelídűlne. Ezen idvességes munkának elkezdésére kűldetik Sz. Volfgang, Sz. Benedek regulája alatt lévő Szerzetes Pap Sváb Országból; de ezen szent Atyának idvességes iparkodását meggátolta Toxus Fejedelemnek vad kegyetlensége. Viszsza tért tehát Hazájába Volfgang, és a' Magyarok' megtérítése függőben maradott míglen Toxus' élete 's Fejedelemsége tartott; mellynek végit érte 972-dik esztendőben.