ZOLTÁN Kr.u. 907
§ 21. Zoltán szeretsésen kezdi Fejedelemségit.
Árpád halála után Zoltán lett a' Magyaroknak leg-főbb Ura 907-dik esztendőben, midőn már előbb, midőn még Árpád élne, a' Magyarok Zoltán' hívségére felesküdtek vala. Ez nem vólt még tizenkét esztendős, midőn reá szállott a' Fejedelmi hatalom: ugyan azért Lajos Császár vélvén, hogy ezen gyenge Herczeget könnyű erővel meggyőzhetné, sokféle Nemzetből öszvezavart Hadi-Sereggel támadta meg Zoltánt; a' Magyarok azomban olly erővel védelmezték Hazájokat, és gyenge Fejedelmeket, hogy három napig tartó viaskodás után Győzedelmes kardjokat Bavarus Országban fel 's alá villogtatnák.

§ 22. Zoltán Fejedelmet elfogják a' Németek. Kr.u. 925
Szerentsésen kezdete után Zoltán Tartományainak kormányozását, de utóbb olly keleptzébe esett, mellyből alig lehetet kiszabadítani őtet. Így vólt az egész eset: Hogy a' Német Fejedelmet adózóvá tették a' Magyarok, már előbb § 19. beszéllettem. Első Henrik midőn a' Német Birodalom' Császárságára emeltetnék, a' Birodalom méltósága ellen lenni ítélte, és mintegy nagy alávalóságnak állította, hogy a' Magyaroknak adót fizetne; ő tehát az eddig szokott adóról semmit nem akart hallani. Ezt látván a' Magyarok, hogy az adónak fenn tarásáért boszszút állanának, béütnek Szakszóniába, de vigyázatlanok vóltak; mert Zoltán, a' Fő Had-Vezérek és Fejedelmek a' Németek' kezébe került a' kinek váltságáért szörnyű sok aranyat igértek Henrik Császárnak a' Magyarok; de Henrik azt tőlök el nem vette, hanem minden fizetés nélkül elbotsátá Zoltánt, úgyhogy tsendesen viszsza térvén Országokba, vele kilentz esztendeig békességet tartanának: örömest reá állottak erre a' Magyarok, és minden ártalom nélkül hazájokba viszsza tértek.

§ 23. Henrik Császártól a' Magyarok meggyőzettetnek. Kr.u. 934
Hoszszasnak látszott a' Magyarok előtt a' kilentz esztendeig tartó várakozás, azért előbb, hogy sem ezen szabott idő lefolyna, Henrik Császárhoz Követeket kűldének, a' kik őtet a' szokott adónak fizetésére emlékeztetnék. Henrik, a' ki a békesség ideje alatt jól hozzá készítette magát az ütközethez, tudván, hogy a' Magyarokkal szembe állhatna, a' Követeket minden ajándék, és adó nélkül üressen botsátja vala viszsza. Ezen fellobbanván a' Magyarok, százezerből álló Sereget fegyverben állítanák, és azt Tseh-Ország felé vewzetik olly szándékkal, hogy ott több társokat kaptsolván magokhoz, az egész Szakszóniát felrablanák, elpusztítanák. Mivel azomban reménylett társaikat reá nem beszélhették a' fegyver-fogásra, előszőr Thuringiának vették az útat: azt elpusztítván, két részre oszták az egész Tábort, mellynek egyike Napkelet felé, másik rész pedig Napnyugot felé indúlt, hogy rettenetes fegyvereknek élit annál több Németekkel esmértetnék meg; de szegényeknek mostoha ábrázatot mutatott a forgó szerentse: mert Henrik Császár egybe-szedvén nyúgodt Katonáit, midőn látná, hogy a' Magyarok semmi Tábori-rendet nem tartván, minden vígyázás nélkül folytatnák útjokat, reájok üt, és olly keményen ostromolja, hogy több harmintz-ezernél közzülök az ütközet helyén hagyta a' fogát, azon kívül, a' kiket az éhség, és hideg megemésztett. Előbb hogy sem ezen vérontásnak a' híre a' másodig felekezetben lévő Magyarokhoz jutná, ellenek vezeti nyertes Táborát Henrik; a' kik mintha megérezték vólna a' veszedelmet, megütköztek ugyan Henrikkel, de úgy, hogy a' Szaladásra mindenkor kész vólna a' lábok; nem is tartott soká a' viaskodás: mert látván a' Magyarok, hogy a' szeretse Henrik' részére hajolna, szaladásra indúlnak, és úgy életek nagyobb részről megtartották ugyan, de minden Tábori holmijeket az ellenségnek engedni kénszeríttettek. Hogy a' Magyaroknak itt nem szolgált a' szerentse, nem abból következett, hogy a' Magyarokban erő, vagy bátorság nem lett vólna; megvólt bennek mind a' vitézi erő, mind pedig az okos bátorság; de a' Henrik olly szeretsétlen órában ütött vala rájok, midőn nagy része a' Tábornak a' körűl lévő faluknak és Városoknak pusztítására el vala szélledve, azért az ütközet' kezdetén nagy füstöt és tüzet tsinálnak vala a' viaskodó Táborban lévők, a' végre, hogy az elszélledett társaik ezt megsajdítván társaikhoz viszsza térnének, de előbb, hogy sem ezek észre-vennék az adott jelt, megesett a' veszedelem mintegy 934-dik esztendőben.

§ 24. Több esztendőkig tartanak a' Magyarok és Németek között való villongások. Kr.u. 948
Ezen szerentsétlen ütközetek után azt lehet vélni, hogy megtsökkent légyen a' Magarokban a' bátorság. Nem, sőt valamint a' nyers ág, mentűl jobban meghajtatik, annál nagyobb erővel petzkeli fel magát, úgy a' Magyarokban a' veszedelek után még inkább forrott a' vér, emelkedett a' bátorság; azért, mind a' győzedelmes Henrik Császárnak, mind pedig Ottónak, a' ki Henrik Halála után nyeré el a' Birodalmat, sokszor ellene állottak, jóllehet a' változó szerentse sokszor szomorú ábrázatot mutatott nékik; melly idő alatt Zoltán Fejedelemségének negyvenedik esztendejében életének végit érte, Világ' megváltása után 948-dik esztendőben, midőn már két esztendővel előbb Toxusnak által-adta a' Fő Herczegséget.