IV. BÉLA. Kr.u. 1235
§ 128. Béla Király első keménységével sokat elidegenít magától az Ország Nagyjai közzül. Kr.u. 1235
Keménységgel kezdette Béla Országlását; de úgy vólt szükséges; mert nagyon eláradott az Országban minden törvénytelenség, leg-inkább pedig az igazságtalanság. Béla tehát András Királynak az utolsó tiszteletet megadván, az Ország' Rendeivel együtt, ámbár már 1207-dik esztendőben kisded korában meg vala koronázva, újonnan még is 1235-dik esztendőben megkoronáztatott. Azontúl kérédsre vette azon nyughatatlan embereket, a' kik az Ország' tsendességét felháborították, leg-inkább pedig azokat, a' kik ő közte és az Attya között vólt gyűlölségnek hintegetői vóltak. Ezek közzül némellyeket tömlötztzel, másokat jószágok' elvételével, egyebeket pedig számkivetéssel büntetett. Ezek között mivel minden törvénytelen eseteknek leg-főbb oka a' Palatinus vólt, ennek mind a' két szemét kivájatta. a' Zsidókat, Szerecsenyeket, Ismaelitákat minden Hívataloktól eltíltotta. A' Királyi Méltóságnak fenn tartására megtíltotta, hogy senki a' Király' jelen-létében leűlni ne mérészeljen, kivévén a' Püspököket, és az Ország' Nagyjai közzül választott Királyi Udvarban lévő Fő Tiszteket. Több illetén bőlts rendelésivel épebb lábra állította az Országot. Nem tetszett ez sokaknak az Országban, azoknak leg-inkább, a' kik a' Zsidók' erszényéből szoktak gazdagúlni; előbb tehát magok között, mint a' kígyók, titkon fújták a' követ; azután, hogy előbbeni igazságtalanságaikat szabadabban űzhessék, Bélát a' Királyságtól megfosztani, 's helyébe Austriai Fridriket tenni magokban eltökéllették; Követeket is kűldöttek Fridrikhez, a' kik által pártütő szándékjokat kinyilakoztatták. Még mind titkon vólt a' dolog, de még is belőle Béla valamit megsejdített; azért ő is elfedezvén szándékját, mintha mást akarna tselekedni, Katonákat gyűjt. Megörült Fridrik a' Magyar Királyságnak, mellyre néki a' párt-ütők ajánlásán kívül semmi törvényes igazsága nem vólt; a' kihez midőn az Ország-árúlók ismét üzenetet kűldöttek vólna, hogy készen lenne, felelé Fridrik, hogy kevés nap múlva az Ország' szélin leénd harmintz-ezer fegyveres Néppel: de vigyázatlan postára vólt bízva a' dolog, mert a' levéllel együtt Béla kezébe jutott, a' ki a' levélből kitanúlván minémű levet forradalmának a' pártosok Fridrik' Fazrkában, semmi lármát nem tett, hanem okos tsendeséggel (sietve még is) válogatott Katonákat szerzett, vóltak talán kétszáz-ezeten, és ezeket síkra vezette, de nem az Ország' széle felé, hogy Fridriket lesbe vehesse. Fridrik elérkezett, de a' pártosok közzül tsak egyet sem látott, mert ezeket addig Béla egyenként tsendesen öszve-fogdostatta. Fridrik pedig, hogy hijába ne essen fáradsága, Magyar-Ország' szélén nagy pusztítást tett. Nyomában vólt azomban Béla, és serény Vitézeivel Fridrik' Hadi-Seregét egész Bétsig kergetve kontzolta, 's Fridriket Magyar-Ország' szélén tett kárnak megfizetésére kénszerítette. Midőn pedig Hazájába viszsza tért, ott az előbb elfogattatott pártosokat törvényesen megbűntette.

§ 129. A' Kunoknak harmadik felekezete letelepedik Magyar-Országban. Kr.u. 1239
Midőn a' Tatárok a' Tanai és Borisztenes vizei között lévő tágas Tartományt irgalmatlanúl elpúsztítanák, a' Kunok féltvén a' bőröket, Béla Királyunkhoz Követeket rendeltek, a' kik által reménykedve kérik vala őtet, hogy valamellyik részét tágas Országának lakó-helyül engendné nékik, ígérvén nem tsak a' köz-jóra néző hasznos iparkodásokat, hanem azt is, hogy a' Krisztusnak idvességes Hitét is tsak erre nékik alkalmatosság nyújtassék, fel akarnák venni. Örömmel hallotta a' Követeknek beszédjét Béla, és a' mint kértek, minden ellen-vetés nélkül megígérte nékik. Béjöttek tehát közel negyven-ezer Kunok az ő Fejedelmekkel Kuthenussal 1239-dik esztendőben Magyar-Országba, és nekik Béla a' Duna és Tisza között azon termékeny földet adá lak-helyűl, a' mellyet most Kis-Kunságnak nevezünk. Kuthenusnak pedig megengedtetett, hogy Pesten lakhasson. Apostoli Férjfiakat rendelt azután közikbe Béla, a' kik ezen vad természetű emberekre az igaz Hitet, és Evangyéliomi szelid Erkőltsöt óltanák; vólt is láttatja munkájoknak, mert Kuthenus az egész Udvarával megkeresztekedett. Ennek példáját követték a' népnek Eleji, azután a' köz-emberek is. De még is sokan vóltak, kik az előbbeni pogány Szertartás mellett megmaradtak. Ezewknek a' minő vólt Hitek, ollyan vólt az Erkőltsök, azért is minden Törvény, minden Igazság nélkül éltek a' Magyarok között: lopás, ragadomány, gyilkosság közöttök közönséges vólt. Ezer vólt imár ellenek a' panasz, azért is Béla az Országnak több részeire a' Magyarok közzé elosztván, mindenütt Magyar Bírót rendelt vala nékik olly parantsolattal, hogy mind a' Kunoknak, mind a' Magyaroknak minden emberi tekintet nélkül igazán szolgáltatnák az igazságot. Így rendbe szedvén a' nyughatatlan Zselléreket, úgy tetszik, mintha szép tsendesség kezdett vólna lenni az Országban.

§ 130. A' Tatárok siralmas pusztúlásra hozzák az egész Magyar-Országot. Kr.u. 1241
Krisztus születése után 1241-dik esztendőben IV-dik Béla Királyságának hatodik esztendejében siralmas pusztúlásra jutott az egész Magyar-Ország. A' Tatárok elpusztítván Orosz és Lengyer-Országot, Magyar-Országra hasonlíthatatlan erővel rohantak. Ezeknek Fő Vezérek vólt Bath. Utánna való nyoltz Vezérek ezek vóltak: Botsetor, Kadán, Koakton, Fejkán, Peta, Herme, Tseb, Okádar. Ezen kilentz Vezérek alatt vóltz ötszáz-ezerből álló Nép. Midón hír futamodott vólna, hogy Lengyel-Országból, Magyar-Ország határa felé ezen kegyetlen nép erőssen takarodna, ezt a' Magyarok hitték is, nem is. A' Király azomban nem vette tréfára az Ország' dolgát, hanem parantsolá az Ország Palatinusának, hogy addig is, míglen kiadandó parantsolatja szerint az egész Nemesség fegyverbe kelne, nagy sietséggel öszve-szedett Katonáival foglalná el azon hegyeknek tetejét, mellyek a' Lengyeleket elválasztják a' Magyaroktól, és ott addig is. míg az Ország' ereje egybe-verődik, hátráltatná az ellenségnek által-jövetelét, kiadott parantsolat szerint tselekedett a' Palatinus, és elfoglalván az említett hegyek' tetejét, el akará állani útjokat a' Tatároknak. A' Király azomba semmi szorgalmatosságot el nem múlata, hogy az Országra rohanandó veszedelmet eltávoztathassa. Parantsolta tehát, hogy a' Nemesség fegyverbe öltözzön, az Ország Nagyjai mennél nagyobb számú Katonákkal lehet, készen legyenek, és minden tétovázás nélkül az egész Tábor a' Pesti mezőre öszve-gyülekezzék, nem a' Királynak, hanem Hazájoknak, önnön magoknak, 's jószágaiknak, és kedves gyermekeiknek védelmére. Mind ezeket tsak siket füllel hallották a' gondatlan emberek, sőt még ollyanok is vóltak, a' kik ezt az egész ijesztő hírt a' Püspökök' fejéből koholt mentségnek mondanák, mintha ez által a' Római közönséges Gyűlést, mellybe hívatalossak vóltak, el akarnák kerűlni. De kitetszett kevés napok múlva a Valóság: mert midőn némellyekkel az Ország' Nagyjai közzül Pesten a' jelen való veszedelemnek elkerűléséről tanátsot tartana, ló halálába' megjelenik a' Palatinus, a' kit az Ország' határára a' Tatárok' eleibe kűldött vala, és nagy réműlve azt kiáltja vala inkább, hogy sem mondja, hogy oda van az egész Ország, nints száma a' pogány Tatárok sokaságának. 12-dik Mártziusban által-törvén magokat Lengyel-Országból a' hegyek között való szoros útakon, minden Katonákat, a' kik a' határ' őrzésére kűldettek, egy lábig lekontzolták. Maga a' Palatinus, a' ki ezeket mondá, hogy a' veszedelemnek hírét hozhassa, gyors paripájának köszönheti életét. Elhalt ezen beszédnek hallására az egész Nép, tsak maga ama' nagy lelkű Béla Király vólt, a' ki nem tudott megijedni. Elbotsátja tüstént a' Püspököket, és az Ország' Nagyjaita' Tanáts-házból, hogy minden lehetséges erővel jelennének meg az elrendelt Pesti mezőre. Azután Istvánnak, a' ki az Ország' Nagyjai közzül egyik vólt, Vátzi Püspöknek, Orodi és Tsanádi Prépstnak parantsolta, hogy a' Királynéhoz sietvén, azt Királyi Tsemetéivel együtt az Ország' szélire Austria felé vezetnék, ha pedig látnák, hogy a' veszedelem arra is terjedne, akkor Dalmátzia-Országba a' Tenger' partjához közel mennének, és ott az Egeknek tovább való rendelésére várakozzanak, arról azomban jól megemlékeznének, hogy a' Királynak leg-nagyobb kintse bízattatott hitekre, 's hívségekre; ennek védelmére tehát, ha a' szükség úgy hozná, eleteket feláldoznák. Hív négy Magyar emberre bízta a' Király kedves magzatjainak megtartását Királynéjával együtt. Midőn ezen rendeléseket teszi a' Király, Pesten nagy zendűlés támad: a' köz-nép elhitette magával, (talán nem ok nélkül) hogy a' Kunok hívták vólna ki a' Tatárokat Magyar-Ország ellen. Ezen gyanúságból reá rohannak Kuthenusnak Kunok Fejedelmének Palotájára, azt feleségével, gyermekeivel, és egész udvarával együtt megkötözik, és minden tovább való kérdés nélkül a' Pesti piatzon fejeket szedik. A' Kunok' Fejedelmén elkövetett kegyetlenségnek híre futamodván az Országban, egybe-verődik, valahol magát öszve-szedhette, az egész Kunság, és valahol a' Magyarokon erőt vehetett, Kuthenusnak halálát boszszúállás nélkül nem hagyta, hanem valamikor a' Kun a' Magyarokon egyet üthetett, azt mondá néki: ezt a' Kuthenusért. Így tselekedtek Bulzó Tsanádi Püspöknek Katonáival, a' ki midőn Pestre a' Király' Táborához sietne, semmit sem tudván a' Kunok' ellenkezése felöl, egy tsoport Kunba ütközik, a' kik megtámadván a' Püspök' Katonáit, egygyűl egygyig lekontzolták, azokat kivévén, a' kik a' Püspökkel együtt mint test-őrzői elszaladhattak. Nevelkedett az alatt Pest körűl a' veszedelem, mert a' Tatárok már bent lévén az Országban, egy Anglia Országból származott Követet botsátottak vala előre Béla Királyhoz, a' ki igen sokféle nyelveket tudott, és ez által izenték, hogy minden sérelem nélkül hagynák az Országot, ha Béla magát Országával együtt a' Tatárok' hatalmába által-adná; semmit sem végezvén, viszsza tért a' Követ. Bath tehát a' Tatár Tábornak legfőbb Vezére bellyebb lépett Magyar-Országba, és minden falukat és Városokat tűzzel, 's vassal espustítván, Pesttől fél napi járásnyira megállapodik, a' hová Bőjtben fekete Vasárnap előtt való Pénteken 15-dik Mártziusban érkezett, más nap kűld egynéhány sereg Lovas Katonákat, a' kik Pest Városának faláig nyargalván, kémlették is, tsalogatták is a' mi Népünket. 17-dik Mártziusban, az-az, éppen Bőjt ötödik Vasárnapján a' Király' parantsolatja ellen, Ungolinus Kalotsai Érsek a' maga Katonáival kiugrat a' Városból, de keleptzébe kerűlt, mert midőn a' Tatárok tettetett félelemmel előbbre szaladnának, ez maga gondotlanúl tovább és tovább kergeti őket, míglen a' Tatároktól olly helyre nem vezettetett, a' hol az ingoványos posványban elsűllyedvén, lovaiknak lábai sem előre, sem hátra nem mehetnének; itt megfordúltak a' Tatárok, egy lábig lekontzolták őket, a' Püspök negyed-magával nagy nehezen térhetett viszsza Pest Városába. Ugyan azon a' napon más serege a' Tatár Tábornak Vátz Városának pustrítására indúla: hollották ezek, hogy a' körül terjedő Tartományból az egész Nemesség tselédjeikkel, és drágább holmiekkel ide mint bíztosabb helyre takarodott, a' Várost, nem igen erős vólt, könnyű erővel megvették, el is rablották. A' Káptalan Temploma, és ahoz közel lévő magasabb házak egy darab ideig sokaknak, a' kik oda rekeszkedtek, védelmekre szolgált, sokáig haszontalanná is tették a' Tatároknak igyekezetét, míglen azok félre tévén a' fegyvert, tüzet vetettek azon épűletekbe, úgy az oda rekeszkedett nép, midőn a' Tatárok nyilaitól meg akara menekedni, a' tűztől megemésztetett. Ezen napokban nem kissebb veszedelem érte a' Nagy-Váradi Püspök' Zászlója alatt lévő Katonákat. Ezeket, midőn már a' Tisza vizén által-vezette vólna az említett Püspök, sietett ugyan, hogy annál hamarabb a' Király Táborához Pestre mehessen, mivel azomba hallotta, hogy a' Tatárok elpusztították vólna Egerben nem tsak a' Káptalan Templomát, hanem az egész Várost, és már ott öszve-szedett kintsel Bath fö vezérek felé útban vólnának, bátran utánnok indúl, hogy az Egri ragadományt kezekből viszsza ragadja. Megsajdították ezt a' Tatárok, és valamennyire félvén a' Magyarok erejétől, azoknak bátorságát ijesztéssel akarták elvenni; hírtelen tehát ezt a' tsaltevést gondolták ki: vóltak az ott vévő Tatár sereggel számtalan sok lovak, emberek pedig a' lovak' számához képpest igen kevesen vóltak, hirtelen tehát váz-képeket, vagy is lázokat tsináltak holmi ringy rongy ruhából, és azokat az üres lovaknak hátára helyeztették, rendbe állítván azon lovakat, mintha valóságos emberek vólnának. a' Magyarok közelebb jutván a' Tatár Táborhoz, midőn a' Váz-képeknek sokaságát látták, vélvén, hogy valóságos Tatárok vólnának, szaladásra indúltak, a' Tatárok pedig látván, hogy hátat fordítta a' Magyarság, utánnok rohanván, közzülök tsak azt nem ölték meg, a' kit az utánnok reptetett nyilak el nem érhettek. Megmaradott kevés Katonáival Benedek Nagy-Váradi Püspök, ismét viszsza térvén Nagy-Váradra, új Katonákat szedett fel, és azokat más úton Pestre a' Királyhoz vezette. Szaporodtak lassanként más részeiről is az Országnak a' Magyar Seregek. Kálmán is elérkezett a' maga Horváthjaival. Reménylvén Béla, hogy elegendő ereje vólna, mellyel a' Tatárokkal szembe szállhatna, leg-inkább Ugólin Kalotsai Érseknek nógatására megidította az egész Tábort. Ezt mihelyt megsajdították a' Tatárok, tüstént egynéhány ezerből álló sereget állítanak Béla Táborának eleibe, a' kik ennek lépéseit mind addig késleltetnék, míglen a' többi, öszve-szedvén hadiszerszámaikat, éleményekkel együtt a' Tisza felé előbbre mehetne, nem is állapodtak meg mind addig, míg a' Tisza vizén által nem mentek, tsak azért, hogy a' mi Táborunkat magok után tágasabb helyre tsalhassák. Által-kelvén a' Tiszán, a' Sajó vizéhez jutottak a' mellynek túlsó partján megállapodig, és sátort ver az egész Tatár Sereg, nem kölömben tselekszenek a' mieink ugyan azon Sajó vizének innetső részén, úgyhogy tsak az említett víz választaná egymástól őket. Itt Béla semmit azokból el nem múlatott, a' mi egy gondos Hadi-Vezérnél kívántatik, körűl-nyargalja az egész Tábornak minden szárnyit; bíztatja, sőt kéri mindnyájokat, hogy Hazájoknak megtartására igaz Magyar Bajnokoknak lenni mutatnák magokat. Ezer válogatott legényeket rendel, a' kik a' víz' partján őrt állván, az ellenségnek minden mozdúlására vigyáznának. Mind ezen gondoskodása mellett is Béla Királynak vóltak, a' kik kinevették őtet, és mértékén fellyűl valónak, sőt haszontalannak lenni mondották azt a' nagy gondoskodást. Még ollyanok is vóltak, a' kik nagy balgatagúl óhajtották, hogy a' Király meggyőzettessen, tsak azért, hogy illy formán megaláztatván a' Néphez folyamodni kénszeríttetnek. Mindenek el vóltak már rendelve Béla' Táborában, midőn Bath felmenvén a' leg-közelebb lévő hegyre, és onnét kémlelte ki mind számát, mind állását a' mi Táborunknak, a' nélkül, hogy vagy mi azok ellen, vagy ők mi ellenűnk mozdúlnának. Deugyan tsakők kezdették el még is a' veszekedést: setét éjtszaka egy Orosz rab által-szökött a' Tatároktól, és egyenesen Kálmánhoz menvén, a' Tatárok' szándékát kinyilatkoztatja, hogy még ezen éjtszaka ütnének a' Magyarokra. Kálmán tsak hamar a' Kalotsai Érsekhez szalad, és kéri, hogy mennél serényebben lehetne, de még is nagy tsendességgel a' Sajó hídjához indítaná Katonáit, Kálmán is oda vezette a' maga Seregét, így készen lévén a' mieink, midőn elfoglalták vólna a' Tatárok, Kálmánnak, és a' Kalotsai Érseknek öszve-kaptsolt Seregi elállák az útjokat, és a' hídra viszsza szorítván az által tolongó Népet rész szerint fegyverrel emésztették meg, rész szerint a' vízbe merítették, viszsza vervén az első Tsatában a' Pogányokat, úgy Őrállókat rendel Kálmán a' hídhoz, a' többit pedig nyúgodalomra viszsza botsátja, maga is szellős sátorában leheveredik, hogy elfáradt inait valamennyire megnyúgosztalja. Senkinek eszébe sem tűnt, hogy a' Tatárok még azon éjtszaka ellenünk támadnának, leg-inkább hogy éppen most nagy kárral, de nagyobb szégyennel viszsza verettek. Nem esett el azonban még is kedvek, sem heves indúlatjok meg nem tikkadott, mert egy kevassé előbb, hogy sem a' hajnal piros sugárival az éjtszakának rémítő homályát eloszlatná, a' híd' eleibe mozdítják kő dötögető Hadi-szerszámaikat, hogy abból az ellenek álló Katonákra görtsös kősziklákat erősebben lövöldözvén, mind a' Magyaroknak nagyobb veszedelmekre, mind pedig magok Táborának erősebb védelmére lennének. Elkészítvén ezen szerszámokat, neki futamodnak még ugyan hajnal előtt a' hídnak, és egy Sereg a' másik után a' Sajónak innetső részére, a' hol a' mi Táborunk vala, által-hordozkodik, tüstént ott termett ugyan Kálmán a' Kalotsai Érseknek, és a' Templáristáknak segítségével, de már nagyobb vólt a' Tatároknak száma, és hatalma, hogy sem azt viszsza szoríthatta vólna, tolongottak tehát a' vizen által a' Tatárok olly sűrűn, mint a' sáskák' sokasága, nevekedett a' veszedelem is. Ezt látván a' Kalotsai Érsek Ugolin, szóllítá Kálmán Fő Herczeget, hogy engedvén a' Tatároknak, húzná viszsza magát a' Király' Serege felé, ne hogy a' Tatároktól környü-vétetvén, életét kotzkára vesse. Engedelmeskedett Kálmán Ugolin tanátsának, de még is már olly szoros környül-állásokban vólt, hogy seb nélkül viszsza nem térhetett. Azomban annyira szaporodott a' Tatárság, hogy reggel hét óra tájba már az egész Táborunkat körül-vette, ekkor olly sűrűn hullott Tááborunkra a' nyil, valamint az érett gyümőlts a' fáról, midőn megrázattatik. Bíztatta, kérte is Béla mindnyájokat, hogy Hazájoknak siralmas romlását tekintenék, a' melly bizonyosan fog következni, ha most erőt vészen a' pogány Tatárság; de ezek megfelejtkezvén a' Magyar bátorságról, inkább gondolkodtak a' szaladásról, hogy sem Hazájoknak óltalmáról, úgyhogy sokan a' nélkül, hogy karjaikat az ellenségre felemelték vólna, a' Pogányoknak szomorú áldozati lettek, egész délig tartott a' szörnyű vérontás, midőn már nem szenvedhetvén a' sebesítő nyilaknak sokaságát, megfutamodik a' Magyar Tábor; ezt látván a' Pogányság, kész akartva útat nyitott a' veszedelem' közepén maradván a' Király, inté Kálmán, hogy szaladna, ne hogy Test-őrzőivel együtt (mellyre egyedűl igyekeznék a' Pogányság) Tatár kézre jusson. Elméne sebess nyargalással a' megsebesűlt Herczeg Pestre, onnét pedig Somogy-Vármegyébe Segesdre szalada, kevés napok múlva Horváth-Országba siete, hogy onnét a' Tatárok ellen nyúgodt Katonákat vezessen ki, azomban előbb, hogy sem a' Tatár háborúban vett sebből kigyógyúlna, Országunk' nagy fájdalmára meghal Tsázma nevű helyen, hol a' T. P. Dominikánus Szerzetes Atyáktól nagy tisztelettel ugyan, de igen titkos helyre eltemettetett, ne hogy utóbb a' koporsókat is feltörő fösvény Tatároknak kezekbe kerűljön. Béla Király is körűl nézvén a' Tábor állásnak téres helyét, tsalt vetett a' rája várakozó Pogányoknak, és elválván maga Test-őrző Katonáitól, igaz Magyar szívű hív emberét Forgáts Andrást vette maga mellé, a' kivel kimenekedett ugyan a' Tatárok' keleptzéjéből, de ezt leg-inkább ezen férjfinak köszönhette, a' ki midőn a' Király alól a' ló ellövettetett vólna, leszálla lováról, és arra tsak hamar a' Királyt űltetvén, magát veszedelemre adta, hogy a' Királynak életét megtartsa. A' Király azután meghaladván a' Pogányok' Táborát, Túrótz-Vármegyébe Zaio Várába szaladott, és egynéhány napokig ott tartózkodott, onnét a' Királyné után Posonba ment, kit Dalmátziába kűldött, maga pedig előbb Austriába Fridrik Fő Herczeghez méne; itt mindenétől megfosztatván, a' Királyné után Dalmátziába sitett, és nevelkedvén a' Veszedelem a' Tengeri Szigetekbe rejtőzködött. Jajos vólt azomban Sajó vize mellett a' szegény Magyar Tábornak állapotja; mert midőn szaladásnak eredtek vólna, engedtek ugyan nékik útat a' Tatárok, de úgy, hogy kétfelől mintegy kerítésben tartanák őket, és mind addig mellettek mentek, míglen azok a' szaladásban, és jelen lévő halállnak félelmében ellankadának, akkor könnyű erővel más világra kűldötték őket, másokat pedig posványos helyre kerítvén, minden vérontás nélkül az iszapos vízbe úgy beszorították, hogy abból soha többé ki nem gázolhattak. Elhányták ugyan a' meggyőzetett Magyarok fegyverewkkel együtt ezüstjöket, aranyjokat, és drágább selyem-ruhájokat, hogy annál könnyebben szaladhassanak, 's a' Pogányokat azon hagyhassák: de nem gondoltak ők ezen drága hullatványokkal, hanem mindenütt nyomokban vóltak a' futó Magyaroknak, egyedűl az éjtszakának kézzel fogható setétsége marasztá őket hátra. A' kik ezen szerentsétlen eseten által-estek, más nap a' hólttaktól vettek segítséget, mert a' meghólt Társaiknak véres nyomdokába keveredvén, azoknak megmerevedett testeik közzé rejteztek vala el, míglen az éjtszakának alkalmatossága további menésre szolgált vólna nékik. Elestek ezen szerensétlen ütközetben az Egyházi Méltóságok közzül ezek: Mátyáa Esztergomi Érsek, Ugolinus Kalotsai Érsek, Gergely Győri Püspök, Rajnold Erdélyi Püspök, Jakab Nitrai Püspök, Miklós Szebeni Prépost, és a' Királynak Vice-Kancelláriusa. A' világi Méltóságok közzül pedig olly sokan, hogy neveiket, számokat senki az Istenen kívűl fel nem róhatja. Hogy a' Pétsi Püspöknek Bertalannak élete megmaradott, azt a' Somogy-Vármegyei Fő Ispánnak Lászlónak hálálhatta, mivel míglen ezt a' Tatár Tábornak egy szakadékja kergetné, feles számú Katonasággal érkezett a' nevezett Fő Ispány a' Királynak segítségére; a' Püspök Magyar Zászlójokról (kétség kívül a' Magyarok nagy Aszszonyának képe vala) megesmérvén, hozzájok kaptsolta magát, mivel itt a' Magyarok többen vóltak, hogy sem a' kergető Tatár szakadék, pogány társaikhoz ezek viszsza verettek. A' Pogányság mindenütt a' Királyt nyomozván, de kezére nem keríthetvén, az Országnak elfelejthetetlen pusztításra mindenfelé széllyel botsáták az egész pogány népet, a' kiknek kegyetlenségét még azok sem magyarázhatták meg elegendőképpen, a' kik ezt szemeikkel látták. A' Sajó vize mellett való ütközet után első gonoszságok a' vólt, hogy midőn az ütközetben elesett Magyaroknak ruháit, és velek talált kintseit osztályra vennék, a' Király Kantzelláriusának zsebében megtalálták a' Király' Petsét-nyomóját; hogy tehát a' Népet megtsalhassák, és könnyebben kezekre keríthessék, a' Király' Petsétjével ugyan a' Király' neve alatt hamis Levelet botsátottak mindenfelé az Országba, melly ezen szókkal vala: A' kutyáknak kegyetlen dühösségétől semmit se tartsatok, se a' házaitokból ki ne mozdúljatok; ámbár ugyan valamelly gondatlanság miatt mind a' Tábori eszközeinket, mind a' Sátorainkat elhagytuk. Lassanként mindazáltal Isten engedelméből azokat viszsza nyerni szándékozunk, ellenek erős ütközettel indúlván: azért tsak imádságban foglalatoskodjatok, hogy az Irgalmas Isten a' ti ellenségeiteknek fejét általam engedje kalapátsoltatni. Ez vólt a' Tatároknak levele, mellyet Keresztény Rabok által írattak, és az egész Országban Béla Király' Petsétje alatt mindenfelé kűldöztek: melyből a' következett, hogy sokan hitelt adván ezen kőltött Levélnek, midőn nem is gondolták, a' Tatároktól ellepettek. Így sok Nép kezekbe kerűlt, a' kiknek megölésével hogy sok vesződségek ne lenne, valamennyit mezitelenre vetkőztetvén, a' földre rendbe űltették, és egyenként felemelvén a' bal karjokat, a' szívekbe nyilat ütüttek. A' mit tselekedtek a' Tatár férjfiak a' Keresztény férjfiakkal; ugyan azt tselekedték a' Tatár Aszszonyok a' Magyar Aszszonyokkal, a' kiket pedig magok szolgálatjokra alkalmatosaknak lenni ítéltek, azoknak életét meghagyták ugyan, de az orrokat mind elmetélték. Nem kissebb kegyetlenséggel bántak a' Tatár gyermekek az ártatlan Keresztény kisded gyermekekkel: ezeket is egy rendbe űltették a' földre, azután nyers fának vastagabb ágát vévén a' kezekbe, azt petzkelték a' fejek' lágyára, és kegyetlenűl úgy végzik vala ki az ártatlan kisdedeket a' világból, magok pedig a' Tatárok ezt nevetve nézék, sőt tapsolva dítsérték, a' ki helyesebben tudta vala fejekre a' nyers fa ágat petzkelni. A' faluknak, és Kastélyoknak számát, mellyeknek tsak a' puszta helyét hagyták, tsak az mondhatja meg, a' ki tudja hány falu vólt IV-dik Béla Király idejében Magyar-Országban. A' Városok közzül pedig első vólt Pest, a' mellynek lerontását eltökéllették, azért leg-inkább, mivel az egész környűl lévő Térségből a' sok Nemesség oda gyülekezett, ide olly hirtelenséggel annyi élelmet be nem vihettek, hogy az oda tódult Népnek tsak két hétig is elég lehetne; bekerítvén tehát azt a' Tatár Tábor, 's négy nap alatt elrontván falait, ostrommal megvette, a' mit éhséggel is bizonyosan megvett vólna. Itt többet száz-ezer Népnél öregeket, ifjakat, kisdedekkel együtt kardra hányták a' Pogányok, úgyhogy a' megöletteknek folyadék vére öszve-elegyedvén a' Duna vizével, nagy darabon a' Dunát megveresítette. Elterjedett az után egész a' Tiszáig, sőt egész Erdély-Országig az ő kegyetlenségek. A' vólt pedig mind ezeknél leg-keservesebb, hogy midőn a' Tatárok a' Tisza tájékán Hazánkat, 's Nemzetünket rongálták, ugyan akkor Fridrik Austriának Fő Herczege Magyar-Országot egész Győrig pusztította, úgyhogy egy felől a' Tatárok, más felől a' Németek garázdálkodnának gyámoltalan szegény Hazánkon. A' Tatárokon nem tsudálkozom, mert Pogányok vóltak; de ezek Keresztények is, szomszédik is. Minekutánna a' Tisza környékét mindenfelől szörnyűképpen elpusztították vólna, fellyebb mentek, és mivel azon időben Esztergom vala Országunknak leg-nemesebb Városa, ennek lerontására minden erővel tzéloztak. Öszve-gyülekezik tehát Párkány felől a' Duna-parton a' kegyetlen Pogányoknak számtalan sokasága, a' kik, mivel a' zaj sűrűn foly vala a' Dunán hajókra űlni nem bátorkodtak, leg-inkább mivel tudták, hogy az Esztergomi Nép sem nézné akadályozás nélkül általjöveteleket, megállapodtak tehát, tanátsot tartván a' Párkányi mezőn, azután hidegebb all-szél támadván, megállítá a' Duna jegét: ezt látván megijedtek valamennyire Esztergom Városának védelmezői, bíztak még is az Istenben, okosságokban, 's erejekben, a' jeget több helyeken felvágták, hogy a' túlsó parton leselkedő Tábor által ne jöhessen. Több napokig tartott az Esztergomiaknak ezen gondosságok, míglen az éj-éjszaki kemény szél megvastagítván a' jeget, minden munkájokat haszontalanná tette. A' Pogányság még sem merészlett lovastól, és nehéz hadi-szerszámostól a' jégen, mellynek erejét nem tudta, által-költözni, hanem tsalt vetett a' Keresztényeknek; a' Párkányi Duna-parton sok lovakat hagytak, magok pedig mind elmentek, úgyhogy harmad napig Párkány tájékán egy Tatár sem látszatott; vélvén az Esztergomiak, hogy az ellenség tellyességgel eltávozott légyen, a' lovakat által-vezették a' jégen Esztergomba. Eljön a' Tatárság, 's a' lovaknak által-vezetéséből tapasztalta, (mellyeket tsak éppen a' végre hagytak a' Duna-parton) hogy már a' jégen veszedelem nélkül által lehetne menni, mindnyájan által-nyomódtak, és a' Város' falai ellen harmintz fal-törő kosokat állítván, éjjel nappal annak bástyáit törették annyira, hogy a' Város' megvételére már elég nyílasok vólnának; ezt látván a' Városbéliek, aranyjokat, és ezüstjöket a' földbe ásák, 's a' Várost magok meggyújtják, hogy a' rabló ellenség' kezére semmi haszonra való ne kerűlhessen. Azomban a' Tatárok betörvén a' Varos' kapuját, szörnyű kegyetlenséget kővettek el a' Népen, úgyhogy tsak a' Fő Méltóságú Aszszonyok közzül több három száznál ölettetett meg, nem is vólt az egész Városban lévő Nép közzül több tizenötnél, kik a' Tatárok' haragja elől elszaladhathattak; a' kiket kezekre keríthettek, elevelen sütögettek, hogy vallanák meg hol létét elásott kintseknek. Lerontván az egész Várost, a' Vár ellen dühösködtek, de rész szerint magas kősziklás hegyen vólta, rész szerint pedig a' Vár Kapitányának Gróf Simonnak emberűl való védelmezése megmentette. Eztergomból Székes-Fejérvár felé nyargaltak; itt sem mehettek semmire is, mert a' szélesen elterjedett motsáros Tóval erőssen be vala kerítve. Innen Győri Szent Márton felé siettek, mivel a' raboktól hallották, hogy ott a' Pannónia hegyén lévő Klastromban sok Nemesség rekeszkedett vólna be a' magas hegyen épített kőfalak közzé, de a' Pogányok' iparkodását haszontalanná tette azon Klastromnak Fő Apátura, ki a' bent lévő Nemességgel olly emberűl viselte magát, hogy az ostromló Tatárok szégyennel viszsza térni kénszeríttettek. Nem is maradott ezen részében Magyar-Országnak akkori háborúban több helyezen haromnál; úgymint az Esztergomi Vár, Székes-Fejérvár, és Szent-Márton hegye, melyekre a' pogány Tatárok' kegyetlensége ki nem terjedett vólna. Ezen éktelen pusztítása Magyar-Országnak harmadfél esztendeig tartott, midőn tudniillik már az egész Országban semmi élelemre való nem vólt, sem kints nem találtatott, minekutánna még a' Kriptákat, és azokban lévő koporsókat is feltörték vólna, a' holt testeket is megfosztván, az egész rabló sereg Bolgár-Ország' szélin egybe-gyűlt, 's a' Vezérek tanátsot tartottak, hol Asiába való viszsza téréseket annál is inkább siettek, mivel onnét izenetet vettek, hogy Oktoday az egész Nemzetnek Fejedelme Asiában meghólt vólna, siettek tehát haza Fejedelem választásra, a' melly hatalom azon Nemzetnél a' Katonaság mellett vagyon. Előbb még is, hogy sem Napkelet felé haza indúlának, végső kegyetlenségeknek Hazánkban örök emlékezetét hagyták, mert Bath, és Kajdán Fő Vezérek látván, hogy a' raboknak sokasága nagy terhekre lenne azon sovány földön, mellyen keresztűl kellett útazniok, azt hírdetik az egész nép előtt, hogy a' kinek kedve vólna Hazájába viszsza térni, arra a' Fő Vezérektől engedelem adatik, álljanak tehát magánosan, a' kik viszsza szándékoznának, kaptak ezen sokan; midőn sok ezeren az elrendelt helyre állanának, ezen fegyvertelen Népre egynéhány ezet Tatárok botsáttattak, 's egygyűl egygyig lekontzolták őket. Így hagyá el azon tigris téjjel tartott fene Nemzetség a' szegény Magyar Hazát 1242-dik esaztendőben.

§ 131. Viszsza tér Béla Király, és a' Tatároktól elpusztíttatott Országot helyre állítja. Kr.u. 1242
Hallván Béla Király, hogy Magyar-Országból a' kegyetlen Tatár sereg kiköltözött vólna, Kliszsza Várában hagyván a' Királynét, maga egynéhány Magyar Társaival, a' kik mindenütt vele bújdostak vala, Hazájába viszsza tért; a' kit Gróf Frangepán válogatott Katonáival együtt rész szerint, hogy a' Királynak ez által tiszteletet tégyen, rész szerint pedig, hogy minden eshető veszedelemben védelmére lehessen, Dalmátziából Magyar-Országba kísérte. Béjővén Béla Király Hazájában, azt meg nem esmérte: az útakat mindenfelé benőtte a' fű, mindenfelől a' megrothadott testeknek tsontjait halomban látta, a' Templomoknak, és tornyoknak tsak a' fedél nélkűl való tsonka falai vóltak, embert tizennégy, tizenöt mértföldnyire sem lehetett látni, mindenfelé mint a' halottak tartományában olly tsendesség vala az egész elpusztúlt Magyar-Országban. A' Királynak haza érkezése után elő-jöttek lassanként a' barlangokból, és kősziklák hasadékjaiból, a' kik félelmekben elrejtezvén, megtarthatták nyomorúságos életeket; de ezek is egy veszedelemből kimenekedvén, másba űtköztek; mert olly nagy szükség vólt az Országban, hogy más éleményre való eledel nem lévén, a' meghólt embereknek genyetséggel folyó húsát árúlnák a' mészár-székben, mellyet annál bizonyosabban el lehet hinni, hogy erről Rugérius, azon időbéli Kanonok bizonyságot tészen: nem is tsudálhatjuk, mert a' földet három esztendeig se nem szántották, se nem vetették, ezen fellyűl a' Sáskáknak sokasága ellepvén Országunkat, még azt is, a' mit a' föld munka nélkül terem, megemésztették. Marha az egész Országban nem vólt, mivel az az ehel haló Tatárok rész szerint levágták, rész szerint magok tovább való táplálására elhajtották. Mind ezen felyűl, olly sok vólt a' farkasoknak száma, és olly nagy vólt a' kegyetlensége, hogy a' házakba is bementek, és a' kisded gyermeket az annya' öléből is erőszakosan kiragadták, sőt még a' fegyveres férjfiakkal is megküszködtek. Illy sok nyomorúságból hogy kiemelje Szerentsétlen Hazánkat Béla Király, a' szomszéd Tartományokból marhákat hajtatott, gabonát vett, azt az egész Országban felosztotta, hogy mind a' puszta földeket bevethessék, mind pedig az éhségtől ellankadt tagjaikat egésségesebb eledellel enyhíthessék. Ugyan a' szomszéd Országokból több embereket elpusztúlt Hazánkba bevezetvén, azt megnépesítette. Várakat magasabb hegyekre építtetett, mellyben a' Királynak példáját követték más Fő Urak is: mivel tapasztalták, hogy a' magasabb hegyeken való Várakon a' Tatárok erőt nem vehettek. A' megölettetett Püspökök' helyébe új Lelki-Pásztorokat rendelt. Esztergom Várát, mellyet addig az Érsek együtt bírt a' Királyal, minden jövedelmével együtt egészen az Érseknek ajándékozta. Istvánt, a' ki ama' híres Vanchi nevezetű Magyar familiából származott Vátzi Püspökségből az Esztergomi Érsekségre által-tette; a' ki azután 1252-dik esztendőben a' Prenesztei Olasz-Országi Fő Lelki-Pásztorságra, és egyszersmind Kárdinális Méltóságra választatott. Ugyan ezen Vanchi István vólt leg-első, a' ki a' Magyar-Országi Püspökök közzül Kárdinális Méltóságra emeltetett. Nem kissebb szorgalommal vólt Béla Király, hogy a' több Püspökségekben is Fő gondviselő Pásztorok rendeltessenek. Abban talán hibázott Béla, hogy Timotheus nevezetű Veszprémi Kanonokot, a' ki Zágrábi Püspöknek választatott, nem akará engedni, hogy Püspöki Méltóságra emeltessék, egyedűl azért, hogy nem Nemes, hanem szegény atyáktól született légyen: minekutánna azomba szép okoskodással megmutatta vólna IV-dik Orbán Pápa Béla Királynak, hogy az Egyházi hívataloknak osztogatásában nem a' Nemzetségre, hanem az erkőltsre, tudományra, és érdemre kell tekintenünk, leg-inkább, hogy a' Krisztus is az Apostolságra nem Nemesseket, hanem szegény halászokat választott: e' senkinek hatalmában nintsen, hogy magának szűlőket válaszszon; nem lehet tehát a' szűlőknek nemtelensége oka a' megvetésnek. Ezen, és több e' féle okokkal meggyőzettetvén Béla, reá állott Timotheus' választására 1209-dik eztendőben, és azután őtet, mint fedhetetlen életű Püspököt, és jó Hazafiát nagyon is szerette. Több Szerzetes Házak közzül, mellyeket Magyar, 's ahoz tartozandó Országokban állított, Premonstratensis Szerzeteseknek Turótzon 1252-dik esztendőben nevezetes Klastormot épített. Buda mellett a' nyulak' szigetében vólt Klastromot a' Szent Domonkos rend-tartásán lévő Apátzáknak megújjította, és jövedelmekkel meggazdagította 1259-dik esztendőben, a' melly Klastromban Margit, ugyan ezen IV-dik Béla Királynak leánya az ott lévő Apátzák között szent életet viselt. Mivel pedig a' Tatár rablásnak idején, tsak nem ninden Levél tartó Házak a' bennek lévő Királyi Nemes Levelekkel együtt a' pusztító tűztől megemésztettek, a' Káptalanokban, és más nyilván való hitelességű helyeken vólt Királyi adományokat, leveleket megújjítván, megerősítette. Így Béla Királyunk mintegy újonnan felállítván Magyar-Országot, mellyért is méltán Magyar-Ország Attyának neveztethetik.

§ 132. Béla Király Austriai Fridrikkel hadakozik. Stájer Országot meghódítja; de azt ismét maga Fijának megbántásával Ottokarusnak engedi. Kr.u. 1243
Hogy az Ország óhajtott bóldogságára semmi ne kívántatnék, Béla először is a' Kunokat olly törvény alá vetette, hogy semmit az Ország' veszedelmére magok között ezután ne forralhatnának: mindenekben őket az Ország Palatinusa' hatalma alá vetette, magát pedig, Béla Király vólt, a' ki a' Királyi Levelekben Kunok Királyának leg-elsőben nevezte. Jó rendbe szedvén a' Kunokat, Követeket kűlde Fridrik Austriai Fejedelemhez hogy azon Vármegyéket, mellyeket Tatár háborúnak idején, törvénytelen erőszakkal Magyar-Országtól elszakasztott, és elfoglalt, minden tétovázás nélkül igaz Urának viszsza adná: Fridrik mind ezekről semmit sem akart hallani, szükséges vólt tehát fegyverrel szakasztani véget a' pörnek. Megütközik tehát Béla Fridrik Herczeggel, úgyhogy a' szerentse nagyon Fridrik részére hajolna, sőt Bélának Táborát már szaladásra kénszerítette; de nem engedték az igazság szerető Egek, hogy ezen igazságtalan Herczeg gonoszságának nagyobb védelmére győzedelmeskedjék: ugyan azért midőn Fridrik sebes nyargalással az előtte szaladó Magyar Táborának nyomába vólna, egy uólsó rendben lévő Kun Katona, Fridrik lovának fejét, reá lőtt, szerentsés nyilával úgy eltalálta, hogy azonnal együtt a' ló, Urával együtt lábáról leesne; ezt midőn látja Gróf Frangepán, két pántzélos Magyar Katonával oda ugrik, és dárdáját olly vitézi erővel találta Fridriknek szemébe bökni, hogy a' dárdának vége, Fridrik' feje velején és koponyáján keresztűl menne. Így fizettek az emberekre gondot-viselő Mennyei fények egy fösvény ragadozónak, hogy midőn másé után esenkedett, maga tulajdon Országát is életével együtt elvesztené. Viszsza vette azután Béla azon Vármegyéket, mellyeket Fridrik a' Magyaroktól bírt vala, és talán azon kintset is, mellytől őtet Fridrik valaha megfosztotta, magának valamennyire viszsza térítette. Fridrik' halála után, mivel férjfi gyermek nem maradott, mind az Austriai, mind pedig a' Stájer-Országi Rendek, magoknak Fejedelmet választottak: az Austriaiak ugyan Ottokarust I-ső Wenceslaus Tseh Királynak fiját, a' Stájerek pedig Istvánt Béla Királynak öregebbik fiját, a' melly akaratját a' Stájereknek helybe hagyta Gertrudis is Fridrik' leánya, a' ki nem régen Uladislaus Misnai Herczeghez férjhez menvén, Urának halála után özvegységre maradott: Stájer-Ország mindazonáltal Ottokarnak titkos mesterségei által a' Magyaroktól elpártolván, Ottokarhoz kaptsolta magát, és Istvánt minden ok nélkül elhagyván, za említett Tseh Királynak fijához szegődtek. Itt ugyan embertelenűl, igazságtalanúl is tselekedtek a' Stájer Uraimék: talán azt gondolták, a' jámborok, hogy a' Fejedelem tsak Juhász-bunda, hogy arra vetia' merre tetszik; leteszi, ha nem tetszik. Ezen tselekedetét a' Stájereknek, nehezen ugyan, de még is elnyögte István, kivált, minekutánna Béla Király is békességet kötvén Ottakarral, az említett dombos Országot néki engedte. Bélának lágy engedelmessége, mellyel olly könnyen Ottokarnak engedte Stájer-Országot, nyújta talán okot Istvánnak, hogy Attyának a' fijúi tisztelettel adós maradna: titkolta ugyan egy darabig Attyához való idegenségét; utóbb még is a' mit régen szívében forralt, kitalálta, midőn a' Magyarokat, Tótokat, Tseheket, és Németeket, a' kik Béla Tartományában laktak, maga részére húzván, Attya ellen hadat indíta: többször esett villongások után mind a' két rész egész erejét egybe-húzván, végső próbáját akarta tenni, a' Tisza tájékát választák tsata-piacnak, a' hol midőn mind a' két Tábor tsak az ütközésre adandó jelét várná, István egyedül minden fegyver és Test-örző nélkül által-ment Béla' Táborába, és Attyának sátorához jutván, fijúi megalázással, és engedelmességgel leborúlt Attya előtt a' földre, botsánatot kért, átkozta előbbeni vétkes szelességét, és fogadta jövendő napjaiban állhatatos fijúi engedelmességét. Megörűlt a' kegyes Atya, látván fijának szelídebb indúlatját, és hogy ezen fijúi engedelmességet jutalom nélkül ne hagyja, Fülek tájékán lévő szép darab földel megajándékozta. Azon kárt pedig, mellyet Béla és István Stájer-Országnak elvesztése által szenvedtek, jól viszsza pótolta Bolgár-Ország; a' Bolgárok minden ok nélkül tsupa nyughatatlanságból Serviát, melly immár a' Magyarok' bírtokában vólt, pusztítani kezdék, ezeknek vakmerőségét észre akarván hozni István, rajtok üt, és Bolgár-Országnak nagy részét elfoglalván, fegyver által a' Magyar Korona bírtoka alá hódította.

§ 133. A' Tatárok ismét szándékoznak Magyar-Országba kiűtni, ezt hogy meggátolja, Követeket kűld Tatár-Országba a' Római Pápa. Kr.u. 1245-60
Ezer kétszáz negyven-negyedik esztendőben ismét új hír futamoda Magyar-Országba, hogy a' Tatárok Napkeleti Tartományaikból ismét kiütni szándékoznának. Béla Király ezen hírnek hallására minden kigondolható rendeléseket megtesz; a' Római Pápát is tudósítja a' veszedelemről, IV.dik Innocentzius vólt akkor a' Római székben, a' ki hogy Magyar-Országtól, és annak vidékiben lévő Keresztény Országoktól ezen rút fergeteget eltávoztassa, Követeket kűlde Tatár-Országba, mind a' Kuyne nevezetű Tatár Fejedelemhez, mind pedig a' Tatár Tábornak Bath nevezetű első, és leg-főbb Vezéréhez, a' ki már előbb Hazánkat siralmas pusztításra hozván, Magyar-Ország felé tudta az útját. Ezen Követséget bízta Planok Karpiumtól neveztetett Jánosra, kinek társaságába rendelt a' Szent Ferencz Szerzetéből egynéhány tudósabb férjfiakat, a' kik, ha alkalmatosság mutatná magát, azon Tartományokban lévő vad erkőltsű Népet a' Keresztény Hitnek felvételére elkészítenék. 1246-dik esztendőben értek bé Tatár-Országba ezen Keresztény Követek, éppen midőn a' Tatárok Fejedelmet választottak. A' Követekhez, pogány természetekhez képest szívességgel vóltak; meg is engedte nékik a' Fejedelem, hogy a' Keresztény Hitet Tartományaiban szabadon hírdethessék, azt mindazonáltal tudtokra adta, hogy eltökéllett szándéka légyen nem tsak minden Keresztény Országokat, hanem az egész Világot birodalma alá hódítani: azért a' Fejedelem maga neve mellé ezen szókat írta: Istennek erőssége, és minden embereknek Fejedelme. A' petsét-nyomója kerűletén pedig ezen szók vóltak kimetzve: Az Isten az Égben, és Kuyne Fejedelem a' földön, Isten' erőssége, és minden emberek Fejedelme. Nem beszélhették tehát le az ütközetről Innocetius Pápának Követjei a' Fejedelmet másképp, hanem ha esztendőnként való adót ígérnének, mellyről végzést nem vólt hatalmokban: ezen részről tehát függőbe maradott mind a' Tatár Fejedelem' szándéka, mind pedig a' Követek' fáradsága. A' második rendbéli Követség, melly Innocentius Pápától Bath Fő Vezérhez kűldetett 1247-dik esztendőben érkezett az elrendelt helyre, melly követségben leg-főbb személyt viselt Ascelinus nevezetű Szent DomonkosSzerzetéből való Pap: sem ez, sem pedig ennek társai nem eresztettek a' Fő Vezérnek sátorában, hanem ez egynéhány tanátsossait kűldé eleikbe, a' kik illendő idvezlés után így szóllottak a' Pápa Követeihez: Kinek a' Kővetjei vagytok? Ascelinus így felelt: Én a' Pápának Követje vagyok, a' kit a' Keresztények minden emberek között leg-nagyobb méltóságának lenni állíttanak, és azt mindnyájan mint tulajdon Attyokat, úgy tisztelik. Ezen szavain Ascelinusnak megneheztelvén a' Tatár Vezérnek Tanátsossai, így viszszáltak néki: mért szóllasz olly kevélyen? nem tudod-é, hogy a' mi Fejedelmünk Isten fija? és Bayton, és Bath annak Fő Vezérei légyenek? a' kiknek neve, és hatalma esméretes az egész Világon. Erre a' Pápa' Követje valamennyivel okossabban, mint sem előbb, így felelt: Ezt az én Uram a' Pápa nem tudta; kétség kívül, ha erről értelmesebb tudósítást venne, hozzátok, 's Fejedelmetekhez nagyobb tisztelettel viseltetnék: kérték tehát, hogy a' Vezér' eleibe menni engedtetnének; de ezt annak Udvarló Tisztjei meg nem engedték, ha tsak bémenetelkor három térd-hajtással Bath Vezért nem imádná: Ascelinus nem tudván okos külömbséget tenni az emberi, és Isteni tiszteleten között, mintha, mihelyt tárd-hajtás, mingyárt Isteni-tisztelet vólna, nem akarta szegény térdit meghajtani. Bath Vezér előtt, ne talán bálvány-imádó légyen: ezen annyira felszendűltek a' Pogányok, hogy Ascelinust társaival együtt azonnal lekontzolták vólna, ha a' közönséges törvény, melly széles e' Világon minden Követeknek leg-kissebb sérelmét is tilalmazza, heves indúlatjokat okossabb mértékre nem vette vólna: azt még is meg nem nyerték, hogy Bath Vezér eleibe eresztetnének, hanem ez maga emberei által kezéhez vévén a' Római Pápa' levelét, viszsza írt igen felfúvalkodott szókkal, a' melly levelében parantsolta néki, hogy a' Pápa maga személye szerint jelenne meg, előre pedig izenetet, és Követeket botsátana, a' kik úton léttét előre megjelentenék. Ezen levelet Aybey, és Sargis Fő Tanátsossai által a' Követeknek kezébe adván, Európába viszsza kűldötte; magok pedig ismét kiütvén Európának némelly Tartományaiban, nem tudom mi okra nézve, nem bátorkodtak Magyar-Országhoz közelebb jönni, hanem azon ragadományokkal, mellyeket a' távol lévő Tartományokban öszve-szedtek, hazájokba ismét viszsza tértek. Tsendességben vólt azután közel tizenkét esztendeig ezen nyughatatlan Nép, úgyhogy sem Magyar-Országban, sem annak szomszéd Tartományaiban nékik semmi hírek nem hallatna, 1259-dik esztendőben ismét új mozdúlást kezdettek, még nagyobb számú sereget vezetvén Magyar-Ország ellen, hogy sem ez előtt tizen-kilentz esztendővel: ezek midőn Erdély-Ország' szélihezérkeztek vólna, megállapodtak, és Követeket kűldöttek Béla Királyhoz, a' kik Budára érkezvén, e' képpen szóllottak a' Királyhoz: A' Tatárok' Fejedelme minden Keresztény Országokat birodalma alá akarván hódítani, téged társaságba hív, nem azért, mintha a' te segedelmedre szűksége vólna, hanem hogy nyereségének hasznát, és győzedelmének dítsőségét közölje veled: ezen társaság pedig, mellyet veled akar kötni, hogy annál erősebb, és állandóbb légyen, kívánja, hogy leányaid közzül egyikét a' mi Fejedelmünk fijának adjad feleségűl, avagy a' te fijadnak felesége légyen egy a' mi Fejedelmünk' leányai közzül: illyen társaságba ha reá állasz, minden nyereségünknek ötöd része tiéd lészen, ha pedig Eejedelmünknek általunk kijelentetett akaratjával ellenkezel, az egész Tatár Tábor, mellynek társaságát megveted, ellenséged lészen. Megijedett ezen szóknak hallására Béla Király, félelmét mindazonáltal eltítkolta, és okosan így válaszolt, hogy mivel ez ollyan dolog légyen, mell tanátstalan hirtelenséggel végbe nem mehetne, térnének viszsza békeségesen a' Táborokhoz, és minekutánna erről az Ország' Nagyjaival tanátskozást fog tartani, azokkal teendő végzésit Követség által tudtokra fogja adni. Ezt Béla talán nem más okra nézve mondotta nékik, hanem hogy több ideje légyen Hadi-erejének egybe-szedésére: nem is késedelmeskedett, ha nem leg-elsőben is IV-dik Sandor Pápát tudósította, a' ki más segítséget néki nem kűldött, hanem keményen inté vala, hogy a' Tatárok' társaságába ne egyeledne, azomba egész reménységét a' Magosságbéliben helyezhetné. Bízott ugyan Béla az Istenben, de a' mellett a' Hadhoz való szükséges rendeléseket is gondosan megtette mellyhez annál több időt engedtek néki a' Tatárok, hogy a' Követeknek viszsza menetele után Lengyel-Ország ellen fordították kegyetlen nyilaikat. Lengyel-Országot elpusztítván 1260-dik esztendőben Magyar-Ország felé fordúltak, a' kiknek előbb, hogy sem az Ország szélén bétsapnának, eleikbe állott Béla Király, és ötvenkét-ezeret lenyakazván közzűlök, minden Tábori eszközöket éleményekkel együtt elfoglalta, mellyből Béla Királyunkra nem tsak betsűlhetetlen kints, hanem halhatatlan dítsőség is háramlott, mivel ezen győzedelemnek híre nem tsak az egész Európát, hanem Ásiának is nagy részét, a' hová ezen rabló pogányok viszsza szaladtak, bétőltötte.

§ 134. IV Béla Király felkeresteti a' Napkeleti Tartományokban maradott Magyarokat, a' kik a' Volga vize mellett fel is találtattak. Kr.u. 1264
Midőn a' mi régi Magyar Eleink, Napkeleti lakó-helyekből Európába kiköltöztek, sokan elmaradtak közzülök az előbbeni anya-földeken, a' kik ide Európába kiköltözött régi Eleinkkel egy vérből származtak. Hogy ezek Ásiának valamelly részét bírnák, tudták ezt még Béla Királyunk' idejében is az Eurólai Magyarok; de mellyik részében vólnának, nem tudták. IV-dik Béla Királyunk' idejében tehát négyen a' szent Domonkos Szerzetessei közzül azoknak felkeresését magokra válalták: tsak nem három esztendeig tévelyegtek e' Világnak esméretlen Tartományaiban, a' nélkül, hogy azon régi édes Eleinket, 's azoknak lakó-helyét megtalálhatták vólna; egy még is, kinek Otto vala neve, azon Napkeleti Magyar-Országból való emberekre talált, a' kiktől anya-nyelvükön beszélgetvén; mindent megtudakozott vala, mellyeket azon kedves Eleinknek feltalálására szükségesnek lenni ítélt; onnét be sem ment a' Napkeleti Magyar-Országba, ámbár már annak tudta az útját, hanem egyenesen viszsza tért Eurólába Béla Királyhoz, a' ki előtt elbeszélvén a' Napkeleti Magyarok felkeresésének módját. Haza érkezése után nyóltzad' napra az Úrban elnyúgodott. Otto' halála után, ugyan szent Domonkos Szerzetéből négyet rendelt vala ismét Béla Király, a' kik az említett Napkeleti Magyarok' felkeresését magokra válalnák. Megindúltak ezek, világi ruhát vévén magokra, elsőben is Bolgár-Országba, onnét Románián keresztűl-menvén, Béla Király' kőltségén Konszantzinápolyig értek; ott hajóra űlvén, a' Fekete-Tengeren harmintz-három napig tartó útazások után Zichia Tartománynak Matrica nevű Városába értek; itt mivel reménységek vólt, hogy ezen Városban is némellyek lennének, a' kik velek együtt Napkeletnek belsőbb részei felé útazni szándékoznának, ezen úti-társaságnak kedvéért ötven napokig várakoztak: látván, hogy haszontalan vólna hoszszabb várakozások, megindúltak, és tizenhárom napokig olly pusztában útaztak, mellyben sem házat, sem embert nem láttak; tizen-negyedik napra Alánia Tartományába jutottak; onnét a' Tatároktól való félelem miatt út-mutató Kalauzt nem találhattak, azért kettő közzülök viszsza tért Európa felé, kettő pedig ott maradott, ha talán útjok' folytatására valamelly mód nyújtatnék nékik: minekutánna hat Hólnapig ott nyomorúságosan tengődtek vólna, találkoztak valamelly Pogányok, a' kikkel felvett útjokon előbbre mehettek; harmintz-két napokig tartó nyomorúságos útazások után a' Szeretsenyek Veda Tartományának Bunda nevű Városába értek, a' hol Bernárd, a' ki megbontakozott éegéssége miatt alíg juthatott ezen Tartományba, meghalt, el is temettetett. Maga maradott tehát egyedűl Juliánus, a' Napkeleti Magyarok tovább való keresésére, a' ki valamelly Szeretseny Paphoz szolgálatba szegődvén, vele együtt Nagy Bolgár-Országba ment, a' melly Országnak egy némelly Városában talált egy Magyar Aszszonyra, a' ki a' Napkeleti Magyar-Országból vitetett odaa férjhez; ez nagyon bíztatta az említett Juliánust, hogy már igen közel vólnának oda a' Magyarok, és könnyen hozzájok juthatna, útba igazította őtet. Megindúlt tehát, és az Etel, vagy más néven Volga vize mellett, a' régen keresett kedves rokonainkra reá talált; a' kik tapasztalván, hogy Magyar vólna, igen nagy örömmel fogadták őtet, valamerre ment, mindenütt körül-fogták, és az Európában lévő atyafiakról nagy szorgalommal tudokozódtak, egymásnak a' szavát jól érthették; valamit beszéllett Juliánus akár a' Hitről, akár pedig az Európában lévő Magyar atyafiakról, száj-tátva hallgatták; mindenfelől olly szívességgel látták őtet, mintha az Isten' postája szállott vólna közikbe: kérték azután őtet a' Napkeleti atyafiak, hogy maradna velek; de ő viszsza szándékozott jönni Európába, azért leg-inkább, hogy ha ott maradna, haszontalanná tenné az Európai Magyaroknak kívánságát, midőn nékik hírt nem vihetne: nem erőltették tehát a' maradásra, hanem más rövidebb, és bátrabb útat mutattak néki, mellyen mind hamarább, mind kissebb veszedelemmel viszsza térhetne Európába. Megindúl tehát Napkeleti Magyar-Országból 21-dik Juniusban, és 26-dik Decemberben haza ért Magyar-Országban, a' hol a' Napkeletben lévő Magyarokról azt beszllette, hogy ezek mind Pogányok, de semmi bálványok közöttök nem láttatnak. A' lóhús nálok kedves eledel, és a' lótej, és lóvér kellemetes ital. Lovok, és fegyver bőven vagyon, a' Hadban pedig igen serények. Tudták azt is, és most is Magyarok, a' kikkel ők egy eredetűek, de hol léteket nem tudták: annál inkább örűltek tehát, hogy erről is bizonyos tudósítást vehettek. Azon Napkeleti Magyar-Országban a' Tatár Fejedelemnek Követjével is beszéllett ezen Juliánus, a' melly Követről azt beszéllé, hogy az, a' Magyar, Orosz, Kún, Szeretseny, Német, és Tatár nyelvet tsak nem egyaránt tudta, a' kinek beszédjéből azt értette, hogy a' Tatárok fegyverbe vólnának a' Német Tertományok ellen, és tsak azon társaiknak viszsza jövetelére várakoznának, a' kik a' Persák ellen kűldettek. Bizonyos dolog tehát, hogy Napkeletben, a' régi Eleinknek lakó-helyében, még most is uralkodik a' Magyar Nemzet, és ugyan ott még most is igaz, 's valóságos Magyarok találtatnak. Vajha Béla után uralkodó Királyjaink, ezen Napkeleti rokonainkal kezdett esmeretséget Követség által tovább folytatták vólna.

§ 135. Életét végzi. Kr.u. 1270
Minekutánna IV-dik Béla Királyunk változó esetek között harmintz-öt esztendeig hasznosan igazgatta vólna Magyar Hazánkat, dítséretes élete után bóldogúl halt meg Buda mellett a' Nyúlak Szigetében; a' kinek teste, a' mint életében parantsolta vala, Esztergomban a' Szürke-Barátok' Templomában Királyt illető tisztelettel eltakaríttatott, 1270-dik esztendőben. Ezen végső akaratját Béla Királynak megmásolván Fülöp azon időbéli Esztergomi Érsek, a' Királynak testét, melly a' Barátoknál már el vólt temetve, felvétette, és a' Káptalan Templomába temettette; ez, mivel a' Király végső rendelésének felbontása vólt, a' Római Pápa eleibe adatott, a' ki ezen pörnek végit szakasztván azt parantsolta, hogy a' Királynak végső akaratja bétellyesíttessék, és úgy annak hólt teteme a' Sz. Ferentz Szerzeteseinek Templomába viszsza vitessék. Béla Királyunknak Magzati illy renddel következnek: az 1-ső vólt István, a' ki is Attya után Magyar Király lett. 2-dik vólt Béla, Dalmátzia és Horváth-Ország Fejedelme. 3-dik vólt Mihály. 4-dik Kunegundis, Boleslaus Lengyel Herczegnek Hitvese. 5-dik Margit. 6-dik Katalin. Ez mind a' kettő kisden korában halt meg, és Dalmátziában Spoletum Városában temettetett el. 7-dik vólt Margit, a' ki a' Nyúlak Szigetében lévő Klastromban szent életű Apátza vólt. 8-dik Ersébeth, Henrik Bavarus Fejedelemnek felesége. 9-dik Anna, a' ki Radislaus Halitziai Fejedelemnél vólt. 10-dik Ágota, Konrád Massoviai Fejedelemnek Hitves-társa. 11-dik Konstantzia, Leo Orosz Fejedelemnek Hitvese. 12-dik Ilona, Boleslaus Piusnak felesége, 13-dik Sabina, Moyses Palatinusnak Hitves-társa.