Ez a kérdésfeltevés a nézőpontot, a szemléletmódot helyezi előtérbe. Honnan nézünk egy adott jelenséget? Honnan és hogyan tekintünk például népmeséink világára? A néprajz-, lélektan-, pedagógia- vagy éppen a rendszerelmélet felől? Vagy mindezek összességéből?
A szaktudomány a specializáció elvén keresztül az egyes jelek (jelenségek) vizsgálatát elválasztja, elkülöníti, így a részről sok tudása lesz, de a részek közötti kapcsolatrendszerről kevés. Akárhány megközelítési szempontot sorolunk fel, mindezek metszéspontjában ott áll a vizsgált jelenség a maga összetettségében. Most éppen a népmese, de akár a népművészet egészét is említhetnénk.
Mi az adott nézőpontok közötti kapcsolatrendszer, mi a szerveződési mintázat? A népművészet mint jelenség szerveződési mintázata (rendszere) alapvetően különbözik attól a megközelítéstől, amit ma általánosnak tartunk, mint ahogy létrejötte is egészen más természetű. Természetes alapú szerveződési mintázatok jellemzik. Ahhoz, hogy közelebb jussunk ennek a megállapításnak az értelmezéséhez, vizsgáljunk meg néhány mindenki által ismert alapsajátosságot.
-
Népmeséink szövege nagyon régi, azt is mondhatjuk, hogy az emberiség közös ősi emlékezete. Ez a tény jelzi, hogy a közösség az élő tudást fontosnak tartotta fenntartani, mondani, átadni.
-
Az átadás eredendően a szóbeliséghez kötődik, ami egyértelműen jelzi, hogy a közvetítő közeg az élő rendszerekhez kötött. Ezáltal viszont az átadás folyamata is élő rendszerként működik.
-
További sajátosság, hogy semmilyen területen és szinten nem szegmentál. Mindenkinek és mindenkihez szól, gondolatrendszere egységes és teljes.
-
Szövege nagyon erőteljesen képi természetű. Vagyis, ha megfelelő az „adó” és a „vevő”, akkor a legkisebb torzulással képes áthagyományozni önmagát. Kevés eszközzel nemcsak sok értelmet, de élményt, érzelmi kötődést is ki tud alakítani.
-
Nincs központi vezérlése. Mint amikor forrás tör elő a föld mélyéről, amely patak, majd folyó lesz így hullámzik a mese szövege közösségeken, korszakokon keresztül.
-
Alaprendszerében állandó és mégis változékony. Alaprendszere (a mese magja és tengelye, mint alaptípus) állandó. Mivel azonban az átadás közege az élő rendszerhez kötött, ezért állandóan változó is. Az átadó közeg függvénye, hogy gazdagítja, vagy szegényíti önmagát. Épülő műveltség gazdagodó hagyományt eredményez, leépülő műveltség pedig elszegényedő, egyenlőtlenül koncentrálódó szegmentált műveltséget, amely voltaképpen erőforrás kivonás a rendszerből. Abban az esetben, ha épül a műveltség, akkor az önépítés során épül a felhalmozott információ rendszere. Az épülés sajátossága, hogy mindig képes alkalmazkodni a változó körülményekhez a strukturálódáson, a szerkezetépülésen keresztül. Ezáltal nemcsak önszabályozásról, de önfejlesztésről is beszélhetünk, amely az egyéneken mint hordozókon keresztül a közösségi tudatban nyilvánul meg a legteljesebben.
-
A tanulság, mint népi bölcselet a képi beszéd által többrétegű, több jelentésszinten képes önmaga benső tartalmát feltárni.
-
Élményközpontú, vagyis szórakoztató, amely által érzelmi kapcsolatot épít ki, és ehhez az érzelmi kötődéshez kapcsolja eredendő erkölcsi értékrendjét.
A fenti fő jellemzők megállapításában általában nincs vita az egyes megközelítési módot képviselők között. Minden jellemző jegy eredendőjének vizsgálata azonban ma még kevésbé felvetett lehetőség. Vizsgáljuk meg tehát a jelenséget most nem a szaktudományok, hanem a rendszertudomány oldaláról. Vagyis most nem az a fontos, hogy mit állít az egyes elemekről vagy éppen az egészről a néprajzkutató, a pszichológus, pedagógus, hanem, hogy a vizsgált jelenség (népmese, vagy éppen az eredendő népi műveltség egésze) hogyan szerveződik vagy éppen milyen más rendszerekhez kapcsolódik.
A szerveződési sajátosságokra láttunk példákat fentebb. Ezek a sajátosságok voltaképpen természetes alapú önszerveződő tulajdonságok. A természettan pontosan meghatározza azokat az alapfeltételeket, melyek teljesülése esetén egy adott sokelemű összetett bonyolult rendszerben az önszerveződés megvalósulhat.
-
A rendszer elemeinek kapcsolatban kell állni egymással. Nem kell, hogy minden elem minden más elemmel kapcsolatban legyen, elegendő, ha a szomszédos elemek vannak kapcsolatban. Témánkra utalva: mondani kell a mesét, és közvetlenszemélyes kapcsolat kell ehhez.
-
A rendszer nyitott legyen, azaz álljon kapcsolatban környezetével, valósuljon meg energia (információ) csere a rendszer elemei között.
Ha megvalósul az önszerveződés, akkor a rendszer hosszútávon fenntartható, képes a környezet változásaihoz igazodni. Emellett, a rendszer mentén beavatkozva, képes igen kicsi energiabevitellel igen jelentős változásokat létrehozni.
A környezettel való kapcsolat ugyanakkor azt is jelzi, hogy létező kapcsolatnak kell lenni más, hasonló természetes rendszerekhez. Ezekkel is álljon kapcsolatban és kölcsönhatásban. Egyszerűbben: a természetben élő ember számára a természet változásrendjéből kiolvasható információ természetes módon válik műveltségépítő tényezővé. Képi nyelven mondva: ismeri és érti a füvek, fák, virágok, a Nap, Hold csillagok beszédét, a hozzá és közösségéhez szóló aktuális üzenetét. Megszólítja a rendszert és párbeszédet kezdeményez.
A természetes műveltségi rendszerek sem lehetnek önmagukban állóak, szerves, organikus rendszert képeznek más természetes rendszerekkel. Természetes a kapcsolódás a természeti környezethez és ennek a változásaihoz. Képi nyelven: a szakrális, szent térben és időben sűrűsödések és ritkulások, vagyis csomópontok vannak. Ez az alapja a rítusnak, a szakrális cselekvésnek. Az áthagyományozódás során azonban csak az a tudás képes továbbélni, amelynek funkciója van. Amelyre elemi szükségünk van. Ami nem kell, az elsorvad.
Így vagyunk a népmesével is. Eredeti tudásátadó, műveltségörökítő funkciója meggyengült, az átörökítés más, mesterséges rendszerben történik. Mélyebb tanulságai azonban – ha megértjük – ma is szól hozzánk. Nyoma a műveltségünkben itt maradt.
Ha a természet, illetve annak változásrendje olyan információforrással szolgál, amely hatással van a természetes műveltségre, akkor a műveltségnek is vissza kell hatni. Nem a természeti rendszerekre, hiszen azt eredendően nem tudja számottevően átalakítani (nem is célja), hanem a természetes rendszerekről való képzetekre, az arról való gondolkodásra. Ez voltaképpen a természetes úton kialakuló belső kép kivetítése a külső világra. Ez a „visszahatás” legösszetettebben az égi rend megszemélyesítésében jelenik meg.
„Hitregéink emlékei a csillagokba emelkedtek fel földöni elhanyagoltatottságuk miatt, s onnét világítanak még le feledékenységünk éjét felderítendők.” (Ipolyi Arnold)
Amit itt önszabályozó természetes rendszernek nevezünk, azt a mesei mitikus hagyomány képi nyelvén égi rendnek mondjuk. Amit itt rendszertudásnak mondunk, azt ott bölcseletnek és voltaképpen a tudásba való beavatásként nevezzük nevén.
S amit közel száz éve 1922-ben Solymossy Sándor a szaktudományok oldaláról ősvallási elemek törmelékeinek mondott, azt a természetes rendszerek és azok műveltségbeli megnyilvánulása kapcsán teljes rendszernek mondhatjuk.
Ezen az úton juthatunk el oda, hogy itt és most újra megértsük ezt az ősi természetes alapú rendszerelméletet, mint a közösségi tudat önszabályozó élő rendszerét, amely ma is él velünk, ha hagyjuk, hogy újraszülessen bennünk és általunk. Ennek pedig egyik legjobb eszköze a mese.
______________________________________________
Az előadás a HUNRA Magyar Olvasástársaság 2009. szeptember 30-án, Benedek Elek születésének 150. évfordulójára rendezett konferencián hangzott el az Országos Széchenyi Könyvtárban.
Koszecz Sándor
Békéscsaba, 2009. december