Kellemetlen, néha metsző böjti szélben keltünk át komppal Tihanyba mi, zamárdiak. A trianoni szenvedést is magában foglaló kálvárián azonban, mikor három órakor megkezdődött a keresztútjárás, a szél elült, bizonyára hogy segítse a nagyjából száz főnyi, Jézussal együttérző ember elmélyülését.
A bencés atya rövid elmélkedésekkel kapcsolta össze lelkünkkel a szenvedő Megváltót. Az egyes stációk között nagyböjti népénekekkel vált magyar nagypéntekké a tér és az idő. A virágzó kökénybokrok, mandulafák és a napfény a közelgő húsvét győzelmét sugározták ránk. Fent a golgotán a feltámadási jelvény ketté vált, mert harmadnap a tihanyiakra a felső, a zamárdiakra a Feltámadási menet alsó ágának elindítása várt. A két jelvényvivő férfi megölelte egymást, áldott utat kívánt egymásnak, hogy a két ágvonal eszmeileg egy szívet rajzoljon meg a hazában, és végül pünkösdkor a sok ezer ember hitével, reményével, szeretetével kísért jelvények a Kis-Somlyón hegyén újra eggyé váljanak. Gyönyörű a szalagokkal ékes feltámadási jelvény, de szép nagypénteki dísztelen mivoltában is. Csak a belevésett jelképek mutatkoznak meg ilyenkor.
Visszafelé a Balaton még háborgóbb volt, mint jövet. Az autókra ráhullott a becsapódó hullámok vize. Olykor egy métert dőlt hol jobbra, hol balra a komp. Néha úgy éreztük, ez az átkelés a mi személyes, 15. stációnk...
Húsvét vasárnapra nagyon sok csapadékot ígértek a szakemberek. Már előtte, nagyszombaton is hullott a hó meg az eső, kicsi esélyt adva, hogy gyalog tehessük meg feltámadási menetünket. Szerencsére volt köztünk néhány eltökélt ember: kijelentették, ők, ha esik, ha fúj, gyalog fognak menni. Ez az erős hit és akarat megerősített még egy tucat zamárdi embert, így tizennyolcan keltünk útra az ünnepi szentmise végén. Kocsi György plébános urunk áldásadása, a szalagfelkötés, a Himnusz magasztos pillanatai után, a tévések kíváncsi kamerái mellett, és a minket szeretetükkel búcsúztató hívek között elvonulva megkezdtük zarándoklatunkat. A Jézus Krisztus-i jövőbe vetettt hit, a magyarság együvétartozásának vágya, sorsának jobbrafordulása, és a személyes, magunkba zárt fogadamaink jelentette aura lenghette körül csapatunkat, miközben a Fő utcán egyre távolodtunk templomunktól.
Beérve az erdőbe éreztük meg először igazán azt az érzést, amely elő-előtör minden szokatlan, ünnepi cselekvés során. Kimondva egyszerűen hangzik: milyen jó, hogy részesei lehetünk ennek az élménynek... A fák között sok helyütt fehérlett még a tegnapi hó. Bő egy óra tempós menetelés után megtapasztaltuk a somogyi föld vendégszeretetét, egy másfél kilométer hosszú szakaszon, a szántóföld széli dűlőút sara rendre visszahúzott minket, persze eredménytelenül. Aztán kiértünk a bálványosi országútra, s kényelmesen besétáltunk az ősi, fehérló-áldozás hagyományáról híres faluba. A kocsma előtti asztaloknál egy kis frissítő ételt-italt vettünk magunkhoz. Jó hangulatban hagytuk el a völgyben karéjosan elterülő falut, majd egy fiatal fenyves erdő mellett elhaladva értük el a Jaba patakot. Itt egy juhásznak húsvéti jó napot kívántunk, ő is visszakurjantott, meg birkái is ránk köszöntek a maguk nyelvén, és keltikék, tüdőfűk, salátaboglárkák, ibolyák, veronikák, gyöngyikék által kinyilvánított tavaszi feltámadásban felkapaszkodtunk az utolsó dombhátra, hogy következzék az agyagos sárral megvívandó, hosszú leereszkedés Kapoly faluba.
A község szélén szépen felsorakoztunk a feltámadási jelvény mögé, s mint "gyakorlott" zarándokokhoz illő, méltóságteljesen vonultunk a templom felé. Mikor észrevettek minket, megszólalt az össze harang, s csak szólt, zengett, míg be nem léptünk a templomajtón. Az odavezető lépcsősor előtt megállva háromszor meghajtottuk a feltámadási jelvényt, ahogy Erdélyben ma is szokás. Délután fél négy volt. Percre pontosan teljesítettük a 27 km-es távot. Bevonulásunk után közvetlenül megérkeztek autós falubelijeink is. Megtöltöttük a kis fíliatemplomot. Bertalan Béla polgármester rövid beszédet mondott, majd felkötötte a jelvényre a kapolyiak szalagját. Búcsúzásképpen mindnyájan elénekeltük a Boldogasszony Anyánk kezdetű himnikus énekünket. Kapolynak látogatásunkkal még ünnepibbé tettük a húsvétot, a polgármester úr boldogan mondta, örül, hogy végre újra teli templomban lehetett.
Most már mindnyájan autóba szálltunk, s impozáns zamárdi konvoj folytatta útját Andocsra. Ősi kegytemplomunk szentélye legendával ékes. Angyalok hozták ide Kalocsáról a török vész elől. A kedves arcú Öltöztetős (297 fogadalomból varrott ruhája van!) Madonna szobrot ma is Angyalok Királynéjának hívják a somogyi katolikus hívek. A templomban egy rövid, közös imádkozást követően csoportkép készíült, mert megörökítésre méltó, hogy húsvét vasárnap ennyi fogékony lelkű zamárdi embert indított meg a Feltámadási menet eszméje. Közrefogtuk az andocsi és zamárdi plébános atyákat, néhány villanás, s elkészültek a képek, melyek évtizedek múlva az emlékezés becses kincsei lesznek.
Karád népdalkincséről híres, fogyó lélekszámú, egykor szebb napokat megélt község. Már sajnos saját papjuk nincs. Nickl Zsolt plébánosuk összesen hat helyen szolgál, és Gamás a székhelye. Nagyon örvendtünk, hogy az ittélők fogadókészségük révén a Feltámadási menet részeseivé váltak, hiszen ezzel a részvétellel, ezzel a találkozással talán megerősítettük reményükben őket. Húsvéti szentmiséjük végére értünk oda. A záró könyörgést követően történt meg ünnepélyes fogadásunk. Ennek keretében Herk Viktória hittantanárnő kötötte fel a szalagot a jelvényre, azután pedig feltámadási körmenetükben együtt vonultunk velük az alkonyati utcákon. Jó érzés volt látni a több száz embert, és hallani a húsvéti öröménekek zengését!
A szertartást követően a patinás, de évek óta nem lakott plébániára invitáltak be minket a templomatyáék. Agapé várt ránk. Annyi finomság kínálta magát az asztalokon, hogy hiába ültünk hozzá ötvenen, bőséggel maradt belőle! A jó karádiak vendégszeretetéért nem győztünk köszönetet mondani. Végül még egy meglepetésben részesültünk. Markaf Attila a templom kórusából nyíló teremben megmutatta a templom és az egyházközség több évszázadot felölelő relikviáit, kegytárgyait, régiségeit. Egy személyes élményt hadd említsek: a Szent Péter-szobor kezében lévő mennyország kulcsát pár pillanatra megfogtam, hiszen Péter vagyok. Igen, idei feltámadási menetünk annyi kegyelemmel járt, hogy tényleg "kulcs közelben" átélt óráknak érzetük. Istennek hála érte!
Halad azóta is a Feltámadási menet. Legtöbb helyen katolikus közösségek, de több helyütt protestáns testvéreink ünnepei alkotják útját. Kívánjuk mindannyiuknak azt a hitbéli megerősítést, amelyben nekünk, zamárdiaknak volt részünk! Ez az égi ajándék majd csendben, észrevétlenül továbbgyűrűzik térben és időben.
Gál Péter (Zamárdi)