Ne mondd meg nekem odaát,
hogy ki vagyok, és hová tartozom!

Bízd rám a sorsom. Hogy hol a helyem,
én azt pontosan tudom!

Patakokban folyt, áradt az ígéret,
Mígnem minden álmunk eltűnt, semmivé lett.

Mosolyogva meddig, meddig kell eltűrnünk,
Hogy az asztal körül még mindig nincs helyünk? !

Hogy a szülőanyánk „megtűrt”-ként tekint ránk?
És úgy bánik velünk, mint gonosz mostohánk!

Ezeréves múltunknak éppúgy része vagyunk,
Ugyanúgy szenvedtünk, ugyanúgy zokogtunk

Mikor szíve vérzett drága nemzetünknek,
S megtépázott zászlók szanaszét hevertek!

Mikor szent földünket darabokra tépték,
És a hatalmasok mind tétlenül nézték…!

De mi fel nem adtuk egyetlen percre sem,
Pedig úgy éreztük: elhagyott az Isten!

Nyelvünket őrizzük, mint legdrágább kincset,
Külhonban is tovább él a magyar nemzet!

De ha így sem kellünk néhány szószólónak,
Akkor is maradunk igaz, hű magyarnak!

Ezt a verset a kárpátaljai Credo verséneklő zenekar vezetője, Ivaskovics József megzenésítette.
Felkerült az "Indián ének" című lemezükre, melyet 2006 augusztusában bemutattak a Szigetfesztiválon.

Bodnár Évával a vilagegyetem.ning.com közösségi portálon lehet találkozni.