Molnár Vilmos, a "Székelyföld" folyóirat szerkesztőjének jegyzete.
 
Beton
 
Ülök a vonaton valahol Pest és Szolnok között. Purpárlé a velem szemben elhelyezkedő úrral. Mondja nekem: tetszik ám neki, ahogy beszélek, olyan érdekesen de azért mégis kedvesen ejtem a szavakat, Magyarországnak mely táján írtak be születésemkor az anyakönyvbe? Mondom neki: nem Magyarországon hanem Székelyföldön történt az eset. Homlokát ráncolja, töpreng, mondja nekem: mintha már hallott volna eme helyről, pontosan hol is található? Nem kapom fel a vizet, volt már szerencsém ilyenhez, türelmesen magyarázom: Erdélyben, Romániában. Arca felderül, végre helyére tudja rakni a dolgokat, mondja nekem: aha, szóval román vagyok.

Helyben vagyunk. Magyarországon megforduló erdélyi és moldvai magyarok szokták ezt kapni szíveslátás-csatolmányként. Többnyire indulatba is jönnek tőle rendesen, talán nem kéne. Igaz, több mint kellemetlen, ha ennyire nincs fogalma magyarnak a magyarról, de azt is nézni kell, ki mondja. Betonfejűnek nevezném. A tudatlanság nem bűn, de hogy a sok internet meg újság, rádió- és tévécsatorna (arra nem fogadnék, hogy könyveket is olvas) mellett sem szivárgott a fejébe némi információ a határon túli magyarokról, az csak úgy lehetséges, ha beton van neki odabent. Elmúlt kormányzatok pallérai előszeretettel öntöttek a  fejekbe betont.
 
Betont repesztgetni nem olyan egyszerű. Egyszer már próbáltam elmagyarázni egy ilyennek, hogy merre található a Székelyföld, beszéltem neki erdélyi történelemről, első világháború utáni dolgokról, nem túl nagy sikerrel. Úgy láttam, nem is igen érdekelte. Hosszú, zavaros, fölöslegesen bonyolult mentegetőzésnek vélhette, amelyben valami magyarok, akik holmi gyanús körülmények miatt már nem is magyarok, valahogy mégis azt szeretnék, hogy magyaroknak tartsák őket, érthetetlen az egész és erősen obskúrus. Juszt sem értette, hogy a történelem az obskúrus, érthetetlen, zavaros és fölöslegesen bonyolított, továbbá pedig hogy mentegetőzik a fene.
 
Mostani betonfejűmmel másként járok el. Kérdem tőle: ő hová való? Mondja nekem: Szolnokon született, de már rég Pesten él, a VI. kerületben. Mondom neki: akkor most próbálja meg elképzelni, miszerint holnap reggel arra ébred, hogy a Terézvárost Romániához csatolták. De amúgy istenigazából, román nyelvű utcanévtáblák, románul beszélő rendőr, román nyelvű ügyintézés a hivatalokban, meg minden jó, ami ezzel jár. Az Oktogon közepén egy bazi nagy ortodox bazilika terpeszkedik, s ha át akar kelni a Király utca túloldalára az Erzsébetvárosba, akkor határőr kéri a személyijét vagy útlevelét.
 
Betonfejűm tátott szájjal hallgatja rémtörténetemet, majd összeszedi magát és tétova mosoly kíséretében mondja nekem: de hát ez rémálom, ilyen nincs! Lelkesen helyeselek neki: milyen igaz! Borzasztóan örülök, hogy végre egyetértünk. Hát persze hogy rémálom, hát persze hogy nincs ilyen! Nagyapáink és dédapáink is hajszálra ezt mondták Erdélyben '918 végén meg '919 elején, aztán mégsem tudtak felébredni az álmukból, kiderült, mégiscsak van ilyen.
 
Mondom neki: folytassuk, ha már ilyen jól belejöttünk, most azt próbálja meg elképzelni, hogy átment a Király utca túloldalára és megérkezett Magyarországra. Nem olyan nagy dolog az ma már, uniós tagország Románia is, kicsit várakozik az utcasarkon a zebránál, s a határőr hamarosan sort kerít rá, csak legyen kézügyben a személyije.
De ne lepődjön meg, ha megérkezvén Erzsébetvárosba és ott kicsit felszusszanván, egy atyafi váratlanul lerománozza, s esetleg ajánlja, hogy térjen vissza iziben Románia kies tartományába, Terézvárosba.
 
Betonfejűm csendes borzadállyal tekint rám. Majd mondja nekem: egy echte magyart nem lehet lerománozni, ő pedig echte magyar. Mondom neki: ujjé, a számból vette ki a szót, hogy mi milyen egyformán gondolkodunk! Hát persze, hogy nem lehet csak úgy lerománozni egy magyart, hát akkor ön miért teszi? Még ha Székelyföldön nem is echte,csak ízig-vérig magyarok élnek.
 
Betonfejűm morcosan ráncolja homlokát, kicsit zavarodottforma. Netánha repedés támadott volna a betonban, bárha csak hajszálnyi is.
 
Molnár Vilmos
 
Forrás: http://www.eirodalom.ro/index.php/blog/molnar-vilmos-blogja