
- És éppen ez lesz a Rózsakert egyik fő vonzereje – tudtuk meg Nagy Zoltántól, aki azt is elmondta, főként helyi és környékbeli termelőket, gazdákat, vállalkozókat, kézműveseket várnak ide, akik közvetlen kapcsolatba kerülhetnek így a vásárlókkal.
- A 100 százalékban hazai tőke bevonásával megépülő Rózsakert Piac üzemeltetőinek célja az egészséges, helyi termékek népszerűsítése, a piacozás "békebeli" hagyományainak helyreállítása, a mára elfeledett, paraszti kultúrkör felélesztése, becsületének visszaadása – hallhattuk Nagy Zoltántól.
A piac "gasztronómiai felelőse" Jalecz Lajos arról beszélt, hogy egy éttermet is üzemeltetnek majd itt, melyben kizárólag természetes alapanyagokból készített ételeket kínálnak, s az italválaszték is ilyen minőségű lesz.
Tóth Miklós a tervezett attrakciókról elmondta: újszerű és egyedülálló kezdeményezés, hogy a gazdaság, a gasztronómia és a kultúra egymást erősíti majd. Igyekeznek hiteles információkat nyújtani a vásárlóknak, akik így például megtudhatják, melyik térségből szárazik az általuk kiválasztott termék, így ezt erősítik, nem pedig távoli tájak érdekeit szolgálják. Céljuk a hagyományokhoz igazodni, de az értékeket a mai kornak megfelelően életre kelteni.
Mint megtudtuk, piaci napokon, tehát szerdán és szombaton, az udvaron, kirakodóvásárban kínálhatják portékáikat a termelők, kereskedők, de a csarnokban is lesznek kis üzletek, húsbolt, egy konyha, s az étterem is itt kap helyet. Az emeleten irodákat alakítanak ki és gyermek játszóházat is működtetnek majd.
Forrás: csabaimerleg.hu